Még egy hét sem telt el az új év első hónapjából, de máris új vezetőedzőt köszönthetnek a Premier League-ben. Az ötödik helyen álló Chelsea élére Liam Roseniort nevezték ki.
Az új év első napján írtuk meg az Origón, hogy az angol bajnokságban az ötödik helyen álló Chelsea bejelentette, hogy kirúgja a csapat edzőjét, a 45 éves olasz Enzo Marescát. A szakember kevesebb mint hat hónappal azután hagyja el a Stamford Bridge-et, hogy első szezonja végén megnyerte a klubvilágbajnokságot. A Chelsea az elmúlt hét bajnoki mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, decemberben pedig hat meccsen csupán hat pontot gyűjtött a Premier League-ben - írja az origo.hu.
A Chelsea új edzője már aláírta a papírokat
A nemzetközi labdarúgás híreiben mindig jól értesült Fabrizio Romano írta meg a saját Facebook-oldalán kedden délelőtt, hogy Liam Rosenior aláírta a szerződését a Chelsea csapatával. „Megerősíthetem, hogy hamarosan én leszek az új menedzser... A világ egyik legnagyobb klubjához igazolok!” – mondta a 41 éves szakember. Rosenior elhagyja a Strasbourgot, és január 10-én, a Charlton elleni FA-kupa-meccsen veszi át a csapat irányítását.
Kedden késő délelőtt aztán hivatalos is lett a történet, a klubhonlap beszámolója alapján a trénerrel 2032-ig tartó szerződést kötöttek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.