Ismét visszatér a ringbe korábbi nehézsúlyú ökölvívó világbajnok. A 37 éves Tyson Fury Thaiföldön már edzésbe is állt, és hamarosan visszatér a kötelek közé.
A 37 éves Tyson Fury legutóbb több mint egy évvel ezelőtt, 2024 decemberében lépett kötelek közé, amikor másodszor is kikapott a királykategóriában címvédő ukrán Olekszandr Usziktól - írja az origo.hu.
Fury 2020 és 2024 között birtokolta a WBC szervezet világbajnoki övét, amelyet 2024 májusban vett el tőle Uszik. Eddigi karrierje alatt 37 profi meccset vívott, 34-et megnyert (24-et kiütéssel), s egy döntetlen mellett kétszer veszített, mindkét alkalommal pontozással.
Kivel bokszolhat Tyson Fury?
A brit bokszoló pályafutása során már több alkalommal is bejelentette visszavonulását, de közösségi oldalának vasárnapi tanúsága szerint úgy tűnik, ezúttal sem végleges a kijelentése. Olyannyira, hogy Thaiföldön már edzésbe is állt.
2026 a strici visszatérésének éve. Egy ideig távol voltam, de most 37 évesen visszatértem, és még mindig öklözök. Nincs jobb dolog annál, mint beverni férfiak arcába, és még pénzt is kapni érte”
– írta az Instagram oldalán a „Cigánykirály” becenevű brit bokszoló.
Fury azt nem említette, ki lesz a következő ellenfele, de sportági találgatások szerint honfitársával, a nigériai származású Anthony Joshuával, a WBO-bajnok Fabio Wardleyval, vagy Daniel Dubois-val fog összecsapni idén, esetleg harmadszor is megmérkőzik Uszikkal.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke