Verstappennek nem engedték meg, hogy egy üdülése során Mercedest vezessen, ugyanis a szabály szerint nem volt elég idős hozzá.
A 26 éves holland pilóta múlt héten egy magánrepülőgépen utazott a barátaival a portugáliai Algarve városába, ahol autót akartak bérelni, és azokkal a szintén kibérelt, helyi versenypályán szórakozni - írja az origo.hu.
Verstappen egy Mercedes-AMG GT típusú autót nézett ki magának, ám a Sixt autókölcsönző cég munkatársai nem engedték, hogy azt használja.
Az indoklás szerint a világbajnok versenyző annak kölcsönzésével megszegte volna a 315 km/h csúcssebességű autó biztosítási kötvényében szereplő, 30 éves korhatárra vonatkozó szabályt.
Egy szemtanú is megszólalt az esetről
„Amikor kiértek a repülőtérre,
Max megdöbbent, amikor közölték vele, hogy nem vezetheti azt a Mercedest, amit akart
– idézett a The Sun egy Verstappenhez közel álló forrást. – Ő egy tapasztalt F1-es pilóta, aki hozzászokott ahhoz, hogy erős autókat vezessen, így egészen megdöbbentő belegondolni, hogy nem ülhetett a volán mögé. De ezek a szabályok, ezért betartotta őket."
A hírek szerint végül
Verstappen egy, az 5-ös sorozatba tartozó BMW mellett döntött,
és azt vezette az algarvei versenypályán.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.