Hivatalosan is visszatért a kispadra minden idők legsikeresebb NFL-edzője, Bill Belichick, aki öt évre szóló szerződést írt alá az Észak-Karolinai Egyetemmel. A 72 éves edzőfejedelem feladata természetesen az lesz, hogy az egyetemi bajnokság (NCAA) legjobbjai közé vezesse a Tar Heels csapatát.
Bill Belichick 2023-ban ugyan visszavonult a munkától, azaz az edősködéstől, minden idők legnagyobb NFL-főedzője azonban nem sokáig bírta munka nélkül. Amerikai lapok beszámolói szerint helyi idő szerint szerda délután öt évre szóló 50 millió dolláros szerződést írt alá a University of North Carolina csapatához. Az eredeti tervek ugyan csak 3 évről és 30 millió dollárról szóltak, a 72 éves legenda azonban sikerrel srófolta fel mindkét számot - írja az origo.hu.
Belichick a GOAT
A kapucnia alól állandóan szúrós szemmel tekintgető Belichicket aligha kell bemutatni azoknak, akik az elmúlt bő két évtizedben csak egy órát is szántak az NFL-re. A megnyert alapszakaszmeccsek számát tekintve ugyan Don Schula (347) mögött "csak" második (333) az örökranglistán, cserébe egyetlen kollégája sem mondhatja el, hogy egy kezén nem tudja megszámolni a bajnoki gyűrűket.
Belichick ugyanis a New England Patriots élén töltött 23 idénye (2000-2023) során hatszor nyerte meg a Super Bowlt és 18-szor vezette a rájátszásba a bostoniakat.
A sikerekben persze óriási szerepe volt annak a Tom Bradynek, akit Belichick szúrt ki a 2000-es drafton és vitt a csapathoz a 6. kör 199. választottjaként.
A Tar Heels
Az észak-karolinai egyetem sportdivízójának csapatait hívják így a tenegerentúlon. A Tar Heels büszkesége a férfi kosárlabdacsapat, amelyet egykor Michael Jordan vezetett bajnoki címekre, és azóta is folyamatosan ott van a legjobbak között. Ugyanez viszont nem mondható el a focicsapatról, amely nem nagyon rúghat labdába a legjobbak (Auburn, Alabama, Texa A&T, Kentucky stb.) mellett.
A csapat utoljára 1980-ban nyert bajnokságot, azóta a közelébe se nagyon került az NCAA bajnoki címnek.
Az egyetem igazgatótanácsának feje, John P. Preyer a múlt héten szinte beköltözött Belichickékhez, hogy megpuhítsa a legendát (akinek az apja 1953 és 55 között másodedző volt a Tar Heels focistái mellett), aki végül egy maratoni, öt órás tárgyalás végén mondott igent.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.