Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.
Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.

Az egész hétvégén műszaki gondokkal küzdve is tisztesen helyt állt a Formula-4-es spanyol bajnokság portugáliai Portimaóban rendezett második fordulóján Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző. A Cram Motorsport versenyautójával induló magyar tehetség sebességváltó- és motorproblémával együtt is mindhárom futamon javítani tudott az időmérőn elért rajthelyén, így a maga részéről kihozta a maximumot ebből a hétvégéből.

Hirdetés

Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.
Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.

A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője csaknem 40 fős mezőnyben versenyez a spanyol bajnokságban, ahol több mint 25 újonc – köztük Hideg Ádám – harcol a helyezésekért és a bajnoki pontokért.

A kaposvári születésű pilóta a versenyek után elmondta, alapvetően tetszik neki a portimaói pálya, amelyen korábban még soha nem indult, így a mezőny túlnyomó részével szemben, akik már teszteltek itt korábban, hátrányban volt. A nehézségek ellenére Hideg Ádám 14., 18. és 23. lett a futamokon.

Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.
Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.

„Sajnos nem volt túl sok lehetőségem megszokni és megtanulni a pályát, mert a pénteki szabadedzésen jött az eső, illetve volt egy olyan technikai problémánk, ami miatt volt egy hosszabb kihagyásunk. Nem igazán találtuk a tempót, ezért eléggé hátra tudtuk csak kvalifikálni magunkat az időmérőn” – mondta Hideg Ádám.

Hirdetés

„A versenyeken tudtam néhány pozíciót előre jönni, de igazából ott sem volt jó a tempónk. Még az újraindításokból és a rajtokból jól el tudtam jönni, de ha két-három körnél több volt zöld zászlónál, akkor egyszerűen nem volt meg a tempó” – fejtette ki a versenyző.

Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.
Műszaki gondjai ellenére helyt állt Portimaóban Hideg Ádám. Fotó: Hideg Ádám média.

„Nyilvánvalóan segített volna egy tesztelési lehetőség, mert itt a szabadedzéseken nem tudtam gyakorolni, így az időmérőre úgy mentem be, hogy valójában nem is tudtam pontosan, hogyan kell itt a gumit bemelegíteni. Voltak más problémák is, és összességében biztosan jó lett volna, ha korábban tudok itt tesztelni, de ez a hétvége most nem csak ezen múlt. A következő pályán, a Paul Ricardon tavaly kétszer is jártam, mentem rajta esőben és száraz körülmények között, ráadásul két márkájú gumival is. Vezetés szempontjából nagyon élvezetes pálya, bár a versenyek ott kevésbé izgalmasak” - nyilatkozta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, akinek indulását a ZalaZONE Automotive Proving Ground/Hungary is támogatta.

Hideg Ádám így az első forduló után az összetett 15. helyén áll, az újoncok külön értékelésében pedig a 10. pozíciót foglalja el.

A spanyol bajnokság július 5. és 7. között a franciaországi Paul Ricard versenypályán folytatódik.

Hideg Ádám média


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.