Álomszerűen kezdte meg szereplését az IDM Pro Superstock 1000-es kategóriában a H-Moto UNI Győr Team újonc versenyzője, a hétfőn már az érettségi nehézségeivel küzdő Görbe Soma. A 18 éves motoros élete első ezres futamán szinte lesöpörte a teljes mezőnyt: leggyorsabb lett a szabadedzésen, övé lett a pole pozíció, majd a szombati első futamot 12 másodperces előnnyel megnyerte. Folytatás ma délután 16 órától, remélhetőleg a második futamon is hasonló végeredménnyel.
Tavaly rendkívül sikeres esztendőt tudhatott magáénak a H-Moto UNI Győr Team: a nagyon erős német bajnokságban (IDM) Kovács Bálint abszolút újoncként egy gyári BMW nyergében összetettben a 8. helyen végzett a világbajnoki erősségű Superbike kategóriában. 2024-ben immár kibővült csapattal vágnak neki az idei IDM szezonnak, hiszen Bálint mellett ott van a Pro Superstock 1000 mezőnyében a Northen Talent Cup sorozat 2020-as szezonjában bajnoki címet szerző Görbe Soma is. Mindketten a Hungarian Motorsport Academy (HUMDA) támogatottjai, azaz kizárólag a felkészülésre és a versenyzésre kell koncentrálniuk.
És ha már ott van a Sachsenringen, hát Görbe Soma azonnal megmutatta a világnak, miért is tartják az egyik legtehetségesebb magyar motorosnak. Többen megmosolyoghatták, amikor az érettségire készülő 18 éves fiatal azt mondta, nyerni szeretne élete első ezres futamán az IDM rendkívül erős mezőnyében. Ám Soma bebizonyította, nagyon is komolyan gondolta ezt: előbb a szabadedzéseken szerepelt remekül – az elsőn még 2. lett, de a másodikat már megnyerte –, megszerezte a pole pozíciót, mégpedig mindkét időmérőt megnyerve –, majd feltéve a koronát eddigi szereplésére, nagy fölénnyel, 12 másodperces előnnyel az első futamot is megnyerte. Már csak az a kérdés, hogy a ma délután 16 órakor kezdődő második futamon is sikerül-e a teljes mezőnyt maga mögé utasítania a Pro Superstock 1000-es kategóriában.
„Hihetetlen, ami eddig itt történik velem, hiszen mind pénteken, mind pedig szombaton domináltunk eddig, egyedül az első szabadedzést nem sikerült megnyernem. A versenyen aztán minden összeállt, hibátlan motorozással sikerült nyernem, így a dobogó legfelső fokán állva hallgathattam a magyar himnuszt. Mindenkinek köszönöm a segítséget, igyekszem a második futamon is a legjobbat kihozni magamból” – árulta el Görbe Soma.
A Hungarian Motorsport Academy utánpótlásnevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.
A H-Moto Team sajtószolgálata
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.