A 12-szeres magyar válogatott Vécsei Bálint az OTP Bank Ligában szereplő Paks csapatához igazolt.
A Budapest Honvédban nevelkedett Vécsei Bálint 2020 januárjában a svájci Lugano csapatától igazolt a Fradihoz, amellyel négy bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert. Tavaly nyáron aztán lejárt a szerződése, a fővárosi csapat pedig nem hosszabbított vele, így a 30 éves játékos hosszas kivárás után szeptemberben az spanyol világ- és Európa-bajnokot foglalkoztató Juan Mata csapatához, a japán Vissel Kobe együtteséhez igazolt - írja az origo.hu.
Vécseinek azonban nem jött be a japán kaland. A magyar válogatott focista ugyan papíron bajnokságot nyert, de csak két meccsen kapott lehetőséget, ezeken is összesen 22 percet játszott, így januárban távozott a Vissel Kobétól.
Vécsei a távozása után ajánlatokra várt, de mivel nem sikerült külföldön csapatot találnia, hazatért és aláírt az OTP Bank Ligában második helyen álló Paksi FC csapatához.
„Nagyon örülök, hogy végre aláírhattam, az utóbbi időszakban nagyon hiányzott már, hogy csapattal készüljek és mérkőzéseket várhassak.
Hiányzik az a fajta adrenalin, amit egy bajnoki találkozó ad egy játékosnak. Boldog vagyok, hogy Paksra szerződtem, és komoly célokért küzdhetünk. Szeretnék segíteni, hogy megtartsuk a második helyet, valamint kivívni egy újabb kupadöntőt - ezek nagyszerű szezonzárást ígérnek. A nyáron tehát remélhetőleg a nemzetközi porondra készülhetünk, ami vonzó volt számomra. Úgy gondolom, ma Magyarországon mindenki szereti nézni Bognár György filozófiáját, általában sok gól születik, és úgy érzem, idomulni tudok majd ehhez.
Nagyon várom már a közös munkát, szeretném újra élvezni a labdarúgást” – idézik a Paks FC honlapján Vécseit, aki hároméves szerződést kötött a tolna megyei klubbal.
Vécsei Bálint eddig 12-szer szerepelt a magyar válogatottban, legutóbb tavaly márciusban, a bolgárok ellen 3-0-ra megnyert Eb-selejtezőn, melyen ő szerezte a magyar csapat első gólját a Puskás Arénában. A 30 éves játékosa a Nemzeti Sportnak elmondta, nem mondott le arról, hogy az Eb-n is pályára lépjen a magyar válogatottban.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.