Szerződést hosszabbított a kapus Mikler Rolanddal a Bajnokok Ligájában negyeddöntős és az NB I-ben második helyen álló OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapata.
A klub honlapjának keddi híre szerint a 40 éves játékos 2026. június 30-ig szóló megállapodást írt alá, és a 11. idényét kezdi majd meg a Tisza-parti együttesnél - írja az origo.hu.
Roli nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is fontos személyiség, csapatkapitány-helyettes, a keret meghatározó alakja. Tobias Thulinnal remekül kiegészítik egymást, kiváló a kapcsolat közöttük”
– idézi az MTI Kiss Bence cégvezetőt.
Nagy öröm, hogy a következő szezont is a csapattal kezdhetem majd el. Nagy motiváció ez számomra, hiszen idén még komoly kihívások várnak ránk. Jön a csütörtöki barcelonai BL-visszavágó, most mindenki erre koncentrál, ez van fókuszban. Csakúgy, mint Párizsban, szeretnénk meglepetést okozni, ez a célunk”
– mondta Mikler Roland.
A rutinos kapus a 2010/2011-es idényben igazolt Szegedre, 2014-ben tagja volt az EHF-Kupa-győztes csapatnak, majd 2021-ben és 2022-ben magyar bajnoki címet, az idén Magyar Kupát is nyert a Szegeddel.
A klub összeállítása szerint Mikler eddig 428 mérkőzésen védte a szegedi kaput és 14 gólt is szerzett. A 2012-es és a 2024-es olimpián a Szeged játékosaként szerepelt, az idei világbajnokságon ünnepelte 250. válogatott fellépését.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.