Folyamatosan nyeri a kupákat a magyar focicsapat
Folyamatosan nyeri a kupákat a magyar focicsapat
 / Sport

Ahogy azt már megszokhattuk, ismét az NB1.hu Minifutball Extraligával egy időben zajlott az amatőr csapatoknak kiírt SZektoRR Team KFT Majális Kupa a budapesti Labdakertben. A tornát a Húsvét Kupát is megnyerő Albidok FC húzta be. 

Négy pályán, reggel 8-tól este 19-ig 52 csapat játszott, amelyek közül szép számmal, majd a mezőny fele vidéki településekről érkezett - írja az origo.hu

Tatabányai, váci, hatvani, szolnoki, mezőkövesdi és veszprémi csapatok is helyet kaptak a mezőnyben, a végelszámolásban azonban főként a fővárosi csapatok domináltak.

A döntőt a törökbálinti Cosa Nostra játszotta a Húsvét Kupát megnyerő Albidok FC-vel és egy jó színvonalú összecsapás után maratoni hétmétereseket követően a Pest vármegye negyed osztályában listavezető Albidok FC szerezte meg a trófeát, na meg a vele járó dicsőséget.

„Szeretném köszönetemet és elismerésemet kifejezni a Kaminokupa csapatának a torna színvonalas szervezésével és lebonyolításával kapcsolatosan, de ez tőlük már megszokott! Korrekt volt a játékvezetés és a díjazás tekintetében ismét kitettek magukért! Szeretném megköszönni magam és a csapat nevében Eötvös Józsefnek, az Albidok FC elnökének a töretlen támogatást és bízom benne, hogy még nagyon sok ilyen örömmel ajándékozhatjuk meg Őt! Találkozzunk a Balaton Tour- on is!" - mondta Palotás Szebasztián, a torna legjobb játékosa.

A SZektoRR Team KFT MAJÁLIS KUPA különdíjasai:
#tornajátékosa: Palotás Szebasztian (Albidok FC)
#gólkirály: Barics Martin (Cosa Nostra)
#tornakapusa: Végh Krisztián (Cosa Nostra)

A SZektoRR Team KFT MAJÁLIS KUPA végeredménye:
1. Albidok FC (Budapest)
2. Cosa Nostra (Törökbálint)
3. Déli-Szektor SE (Budapest)
4. FC Déda (Budapest)


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Címkék

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.