A székrekedés az egyik legbiztosabb jele annak, hogy túl kevés rostos élelmiszert fogyasztottunk, de ezen felül is vannak tünetek, amelyekkel a szervezetünk azt próbálja megmutatni, hogy több rostra lenne szüksége az egészséges működéshez.
A megfelelő rostbevitel az emésztés mellett fontos szerepet játszik az egészséges testsúly fenntartásában, csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét, sőt, bizonyos fajta rákos megbetegedésekét is. Ha a székletünk szokatlan formájú, túl apró, kemény, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy meg kell emelnünk a napi rostbevitelünket. Az egészséges széklet általában hengeres formájú, és egyenes, esetleg C alakú - írja a Házipatika.com.
Árulkodó jel az is, ha étkezés után túl hamar megéhezünk. A rostok nagy helyet foglalnak el az emésztőrendszerben, így biztosítva a teltségérzetet, de ha már egy főétkezés után egy órával úgy érezzük, hogy ismét ennünk kellene, az azt jelzi, hogy rostban szegény ételt ettünk. Igyekezzünk az ebéd és a vacsora előtt is megenni egy kisebb tányér salátát vagy zöldséglevest - ezzel nem csak a megfelelő rostbevitelt biztosítjuk, hanem abban is segít, hogy egy étkezés alkalmával kevesebb kalóriát vigyünk be.
A rendszeres puffadás is a rosthiány tünete lehet, bár jó, ha tudjuk, hogy a felfúvódás és gázképződés a rostos táplálékok "túladagolásánál" is jellemző lehet. Az mindenesetre bizonyos, hogy elegendő rost nélkül lelassul az emésztés, bizonyos anyagok tovább maradnak a tápcsatornában, mint kellene, és ettől felfújódik a hasunk.
Az evés utáni álmosság nem ritka, különösen, ha valami miatt túlságosan teleesszük magunkat. Ha azonban rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy ebéd és vacsora után azonnal el tudnánk aludni, akkor valószínűleg nem ettünk elég rostot, és ettől ingadozik a vércukorszintünk.
Az egészséges napi rostbevitel 25-30 gramm - fogyasszuk minél több teljes kiőrlésű gabonát, olajos magokat, babot, gyümölcsöket és zöldségeket. A rosttartalmú táplálékkiegészítőkkel pedig óvatosan, mert nem helyettesítik a kiegyensúlyozott táplálkozást, ráadásul egyesekre extrán puffasztó hatással lehetnek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.