Csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába.
Az embercsempészek 5400 dollárt kértek személyenként.
Ukrajna megkapta első Shark (Cápa) könnyű repülőgépet, amelyet drónok elleni elektronikus hadviselési (EW) rendszerrel szereltek fel
Június 14-én Révkomáromban került megrendezésre a XVII. Arányi Lajos Napok nevet viselő nemzetközi orvoskonferencia, amelyre a Kárpát-medence minden részéből érkeztek vendégek.
A 19 éves szervező tarifája 6300 euró volt.
Harmincadik alkalommal tartották meg május végén a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt Zentán, pünkösdhétfőn pedig már Gombaszögön kezdődik a kétnapos XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny.
A határőrök figyelmeztető lövéseket adtak le.
A 116 éves múltra visszatekintő Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) évente megrendezésre kerülő szakmai kongresszusa első alkalommal került lebonyolításra az országhatáron kívüli helyszínen.
A bírósági ítélet jogerőre emelkedett.
Szlovákia és Lengyelország nemcsak humanitárius, de gazdasági szempontból is jól járt a menekültekkel.
A 19 és 52 év közötti férfiak illegális határátlépésre készültek.
A CEE második fordulóján Vida Beni és Madaras Ákos képviselte a Kermor Motorsportot.
A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia és a Comenius Pedagógiai Intézet innovációs pedagógus-továbbképzést indított Dunaszerdahelyen és Bátkán.
Közel száz kárpátaljai ünnepelte Borsiban II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 349. évfordulóját
Március 17. és 19. között korlátozzák a teherszállítás áthaladását a Felsőnémeti‒Ungvár ellenőrzőponton.
Esterházy János szellemiségében tevékenykedő, a magyar közösségeket kiemelkedően segítő egyházi méltóságot, illetve szervezetet díjazott a Rákóczi Szövetség.
Esterházy János szellemiségében tevékenykedő, a magyar közösségeket kiemelkedően segítő egyházi méltóságot, illetve szervezetet díjazott a Rákóczi Szövetség.
Tucatnyi traktor akadályozta a forgalmat, tiltakozva az Európai Unión kívüli, például Ukrajnából és Dél-Amerikából származó áruk vámmentes importja ellen.
Először érkezett munkalátogatásra Ungvárra Szlovákia Ukrajnában akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Pavel Vízdal.
Sem Csehország, sem Szlovákia nem tervezi, hogy katonákat küldjön Ukrajnába - jelentette ki egybehangzóan a cseh és a szlovák külügyminiszter.
14 ezer dollárt kért a szolgáltatásért.
2025. január 1-jén vette kezdetét a PRE_SAFE névre keresztelt EU-s projekt megvalósítása a PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL jelmondat mentén.
A 40 éves kárpátaljai nő ellen eljárás indult.
Január 31-február 1. között rendezik Révkomáromban a III. Felvidéki Népzenésztalálkozót.
Az oktatási minisztérium képviselői közölték, a fenyegetések több intézményt érintenek.
Kijev határozottan visszautasítja azokat a pozsonyi vádakat, amelyek szerint Ukrajna beavatkozik Szlovákia belügyeibe.
Kiderült, melyik előadó dalait játszották a legtöbbet a magyar rádiók 2024-ben. Meglepődsz!
Masszív kibernetikai támadás érte a szlovák állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító (VsZP) infrastruktúráit pénteken.
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hivatalában fogadta pénteken Michal Simeckát, a legnagyobb szlovák ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) vezetőjét és küldöttségét.
Késes támadást követtek el egy kelet-szlovákiai gimnáziumban, két ember meghalt, többen megsebesültek.