A vizsgálat egy RUNX1 nevű tényező szerepét is kiemelte, amely fontos szerepet játszik a T-sejtek "fiatalon tartásában".
Negyedére zsugorította az aszály Kína legnagyobb édes vízi tavát, a Csianghszi tartományban fekvő Pojang-tavat
Hszi Csin-ping elnök a vágyott „újraegyesítés” után a korábban felajánlottnál korlátozottabb autonómiát kíván biztosítani Tajvannak
A kórokozó, amely többek között lázat, fáradtságot, köhögést, étvágytalanságot és izomfájdalmakat okoz, feltehetően állatokról terjedt át az emberekre
A kínai hadsereg bejelentette hétfőn, hogy tovább folytatja a Tajvan körül múlt héten megkezdett hadgyakorlatait, amelyeknek az eredeti tervek alapján helyi idő szerint vasárnap délben kellett volna befejeződniük
Az irányítás nélkül a Földre zuhanó űrrakéta miatt felelőtlennek nevezte Pekinget az amerikai űrkutatási hivatal (NASA)
A mostani erődemonstráció a legnagyobb, amit Kína az elmúlt 25 évben végrehajtott a térségben
Kína határozottan helyteleníti a világ legfejlettebb iparosodott demokráciáit összefogó G7-országcsoport tajvani helyzetre vonatkozó közleményét
Bekérette a kínai külügyminisztérium helyi idő szerint kedd este az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, s határozott tiltakozását fejezte ki Nancy Pelosi amerikai házelnök tajvani látogatása miatt
Mao Sheng nem szeretne mást, csak egy munkát, hogy el tudja tartani a családját. Fiatalos kinézete miatt mindenhol csak elutasítást kap, mert a munkáltatók szerint hazudik a koráról
Kína felbocsátotta épülő űrállomásának három modulja közül a másodikat, ami döntő lépés a létesítmény befejezéséhez
A korai kréta időszakból származó dinoszaurusz-lábnyomokat fedezett fel egy vendég a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány egyik étteremének udvarán
A Tajvani-szorosnál elkövetett provokációval, valamint a szoros stabilitásának és biztonságának veszélyeztetésével vádolta a kínai hadsereg az Egyesült Államok haditengerészetét
A mikroműanyagot elfogyasztó robothal egy nap segíthet megtisztítani a világ szennyezett óceánjait, állítja a dél-nyugat kínai Szecsuáni Egyetem egy tudós csoportja
Sokan meghaltak az áradások és az extrém hőség következtében Kelet-Kínában, mivel a nyári hőhullám a szokásosnál korábban érkezett
Egy friss ENSZ-jelentés szerint India jó úton halad afelé, hogy jövőre megelőzze Kínát a világ legnépesebb országaként
A kínai Vuhan Egyetem kolerás esetről számolt be, aminek hírére a kerületi egészségügyi hivatal azonnal elkezdte a minták begyűjtését és a kontaktkutatást
Számos kínai város vezetett be újabb korlátozó intézkedéseket az új koronavírus terjedésének megakadályozására
Kína enyhítette a koronavírus-járvány miatt a beutazásra vonatkozóan bevezetett egyes szabályokat
Hszi Csin-ping kínai elnök a béke helyreállítását sürgette Ukrajnában.
Egy kínai és amerikai tudósokból álló kutatócsoport szakmai hírnevét is kockára téve azt állítja: olyan ún. keskenysávú rádiójeleket azonosítottak, amelyek egy Földön kívüli idegen civilizációtól származhatnak
Átadták Kína legfejlettebb repülőgép-hordozóját, amellyel háromra bővült a kínai haditengerészet anyahajóinak száma
Pekingben csütörtökön bárokat és egyéb vendéglátó helyeket zártak be, illetve újabb, tömeges vírusteszteléseket rendeltek el
Kínában több olyan ingatlan van, amely útjában áll egy építkezésnek, de a tulajdonosa nem hajlandó eladni az államnak
A kínai hadsereg harckészültségi őrjáratot tartott Tajvan közelében, vízen és levegőben az amerikai-tajvani "szövetkezés" elleni lépésként
Sanghajban június elején oldják fel a két hónapon át tartó vesztegzárat - jelentették be a helyi hatóságok
Pénzügyi-gazdasági világválsághoz vezethet Kína hitelezési tevékenysége az úgynevezett globális dél országaiban - mondta Olaf Scholz.
A kínai külügyminisztérium hétfőn tiltakozott Joe Biden amerikai elnök Tokióban tett kijelentéseire, amelyek szerint amennyiben Kína "megszállná" Tajvant, az Egyesült Államok katonailag is kész lenne beavatkozni
Júniusban térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba Sanghajban a kínai metropolisz vezetése szerint, miután annak 16 kerületéből 15-ben sikerült megfékezni a koronavírus terjedését
Kigyulladt egy kínai belföldi utasszállító repülőgép felszálláskor a délnyugat-kínai Csungkingban helyi idő szerint csütörtök reggel
A kelet-kínai kikötővárosban, Zhoushan lakói furcsa jelenségre lettek figyelmesek a hét végén. Az ég több órára rémisztően élénkvörös színű lett