Hszi Csin-ping kínai elnök a béke helyreállítását sürgette Ukrajnában a BRICS-országok üzleti fórumának megnyitóján szerdán videókapcsolaton elmondott beszédében.
A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika gazdasági társulására megalakított fórum megnyitóján Hszi az ukrajnai háborút újabb, az emberiségnek szóló vészjelzésnek nevezte, közölte az MTI. A kínai elnök ezúttal sem bírálta Oroszországot a konfliktus miatt, és bár a NATO-ról sem tett említést, kritikusan szólt a katonai szövetségek bővítéséről és a biztonság mások kárára történő biztosításáról.
Hszi úgy vélekedett, hogy a nemzetközi közösségnek együtt kell dolgoznia a hegemónia és a hatalmi politika visszaszorításán. "A történelem megmutatta, hogy a hegemónia, a blokkpolitika és a blokkok közötti konfrontáció nem békéhez vagy stabilitáshoz, hanem háborúhoz és konfliktushoz vezet".
A kínai elnök továbbá kétélű fegyvernek nevezte a szankciókat. A BRICS országcsoport tagjai eddig mind az Oroszországot sújtó, nyugati szankciók ellen foglaltak állást.
Hszi szót ejtett a világjárvány utáni gazdasági helyreállásról is, szorosabb egyeztetéseket sürgetve a gazdaságpolitika terén. Elmondta: Kína hatékonyabb intézkedésekkel és a gazdaságpolitika javításával igyekszik elérni az idei évre kitűzött gazdasági és társadalmi fejlődési céljait. Peking márciusban 5,5 százalékos gazdasági növekedést tűzött ki 2022-re, ám e cél elérése egyre nehezebb feladatnak tűnik a szigorú járványkezelési stratégia fenntartása mellett.
A BRICS-országok vezetői csütörtökön videókapcsolaton keresztül tartanak csúcstalálkozót Kína elnökletével.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.