A KMNE életének gördülékeny szervezésében kulcsszerepet töltenek be az úgynevezett összekötők.
A Velencei Bizottság ajánlásának megfelelően adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyar közösség korábban rendelkezett - mondta Menczer Tamás.
A katonaköteles férfiakat fiktív igazolásokkal látták el.
A kárpátaljai Bohdan Herinho életét vesztette az orosz-ukrán háborúban.
Kárpátalján utolsó útjára kísérték az ungvári Ivan Hutajt, Bohdan Hodanicsot és Szerhij Tyahijt.
3000 doboz elrejtett cigarettát találtak a kárpátaljai vámosok.
Kárpátaljai Református Énekkarok találkozója Ungváron - ,,Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az Ő nevét”
A hagyományokhoz híven idén sem rangsorolták a fellépő énekkarok teljesítményét, hiszen az ilyen találkozóknak az egymással való találkozás öröme mellett az is a célja, hogy az énekes szolgálattevők tanuljanak egymástól.
Tarpai József a sajtónak nyilatkozva kiemelte: bár nyugaton már igencsak elferdült a családról alkotott kép, „mi egyérteműsíteni szeretnénk, hogy a családot az apa, az anya és a gyerekek alkotják, ahol az apa férfi, az anya pedig nő”.
Jelenleg 50 növendéke van a folkműhelynek.
Újabb kárpátaljai katona vesztette életét az orosz-ukrán háborúban.
Mintegy 500 kárpátaljai gyermek érkezett.
Kárpátalján mintha megállt volna a falusi csordák létszámának csökkenése.
Visken 27 ezer amerikai dollárt nem találtak.
A szőlő fő károsítói a lisztharmat, feketerothadás, peronoszpóra.
„Mert kedveli az Úr az Ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg. Vigadozzanak a kegyesek tisztességben: ujjongjanak nyugvóhelyükön. Istendicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben.” (Zsolt 149, 4–6)
Ilosván végső búcsút vettek Vaszil Pavlisinec katonától.
A kárpátaljai Ivan Tyuk életét vesztette az orosz-ukrán háborúban.