Megemlékezés Tiszacsomán Államalapító királyunk ünnepén

A hagyományoknak megfelelően Tiszacsomán államalapító Szent István királyunk ünnepe a helyi görögkatolikus templomban szentmisével vette kezdetét.

Szent István királyra emlékeztek Mezőkaszonyban - Bölcsesség, istenhit, bátorság, stabilitás

Augusztus 20-án Kárpát-medence-szerte ünnepel a magyarság – keresztény államalapítást, új kenyeret, így történt ez Mezőkaszonyban is.

Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program

A washingtoni Kossuth Alapítvány 500 ezer forintos pénzadománnyal segíti a kárpátaljai magyar közösséget.

Áramszolgáltatás, villanykikapcsolás Kárpátalján. Illusztráció. Fotó. Internet

Előreláthatóan 3 órán keresztül lesz áramszünet.

Felhívás - VI. Zenevarázslat képzés és hangverseny

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 őszén hatodik alkalommal szervezi meg a „ZENEVARÁZSLAT” című képzést és hangversenyt.
( NTP-TSZMT-M-24 )

Ady-Endre ösztöndíjprogram a 2024/2025-ös tanévre

Pénzügyi segítség nyújtása a határon túli magyar nyelvű közoktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. évfolyamos (közép- vagy általános iskolában), szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára. (Pályázat kódja: NTP-ADY-M-24)

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány meghirdeti a XIX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciát.

Egy 4 hónapos csecsemő is volt az árokban borult autóban Kárpátalján. Az édesanyát speciális eszközökkel vágták ki az autóból. Fotó: DSZNSZ

Édesanyját ki kellett vágni az autóból.

A Credo verséneklő együttes ünnepi koncertkörútján - Remény a megmaradásra. Fotó: Kárpátinfo/Eszenyi Gábor

A Credo Verséneklő Együttes az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan a ünnepi koncertsorozaton vett részt az Ungvári járás településein.

Tervezett óránkénti áramszünetek Kárpátalján. Illusztráció. Fotó: Unian

Előreláthatóan 3-4 órán keresztül lesz áramszünet.

Keresztyén Balázs olvasótábor a KMPSZ szervezésében - Életre kelt irodalom. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által évente megrendezett, a Keresztyén Balázs pedagógusról, helytörténészről elnevezett olvasótáborra idén tizenegyedik alkalommal került sor.

Tetjana Ribar kiállítása a Munkácsy Mihály Magyar Házban - Boldogságra születtünk. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Erzsébet

Tetjana Ribar műveit bemutató kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban.

Egy 36 éves técsői járási nő megölte 61 éves édesapját Kárpátalján. Fotó: Nemzeti Rendőrség

A nő többször megvágta apja lábait, ami végül a férfi halálához vezetett.

Angol nyelvtábor a KMNE szervezésében - Játékos nyelvtanulás, közösségépítés. Fotó: Kárpátinfo/Kósa Eszter

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete múlt héten bonyolította le az idei nyár utolsó táborát, ahol a fiatalok játékos formában mélyíthették el angol nyelvtudásukat a Munkácsy Mihály Magyar Házban.

Állami kitüntetéseket adtak át - Tarpai Viktóriát a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki

Tarpai Viktóriának, a Déryné Társulat és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagjának a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozták.

Az orosz-ukrán háborúban elesett a 28 éves Petro Manyko nagybakosi lakos.  Fotó: Kárpátinfo/Bátyúi kistérség

A Bátyúi kistérség gyászol.

Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat kapott a BorzsaVári népi együttes - Van jövője a magyar népi kultúrának

A BorzsaVári népi együttes a magyar népzenei örökség megőrzéséért és széles körben való megismertetéséért, népszerűsítéséért Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat kapott.

Áramszünetek, villanykikapcsolások Ukrajnában. Illusztráció. Fotó: RBC.ua

Egyenlőre csak két órán keresztül lesz áramszünet.

Vidékünkön, Kárpátalján, is lassan elkezdődik a borszőlők szedése, szüretje.

Vidékünkön, Kárpátalján, is lassan elkezdődik a borszőlők szedése, szüretje.

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.” (Jn 14:1)

Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem. Ünnepség Nagydobronyban - Összefogásból ismét jeles. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Nagydobronyban immáron tizenegyedik alkalommal tartották meg a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem mozgalom által életre keltett ünnepséget.

Kutyás határőrök, ukrán határőrség. Illusztráció. Fotó: Ukrán Állami Határszolgálat

Ismét egy hadköteles férfi holttestét találták meg a Tiszában – közölte szombaton az ukrán határőrszolgálat a Telegram-oldalán.

Egy 16 éves motoros véralkoholszintje nyolcszorosa volt a megengedett értéknek. Fotó: Kárpátaljai Megyei Járőrszolgálat

Véralkoholszintje nyolcszorosa volt a megengedett értéknek.

A Beregszászi kistérség utolsó útjára kísérte az ellenséggel vívott harcban elesett védőt, Denisz Rusznok rádiótelefonos szakembert.  Fotó: Babják Zoltán Facebook-oldala

Mariupolt és az Azovsztalt védve vesztette életét.

Ungváron utolsó útjára kísérték a háborúban elesett Ihor Prokopov őrnagyot. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Az elesett őrnagy 43 éves volt.

A kárpátaljai rendőrség őrizetbe vett egy 24 éves huszti járási férfit, aki a gyanú szerint katonaköteles fériakat csempészett át a zöldhatáron keresztül Romániába. Fotó: Kárpátaljai Megyei Rendőrség

Fejenként 4000 dollár volt a tarifa.