Franciaországban az X platform ellen 2025 elején tett feljelentések eredményeképpen folyik előzetes eljárás.
Utoljára húsz éve, a 2004-es athéni ötkarikás játékokon fordult elő, hogy egyszerre mindkét kézilabdacsapat olimpiai résztvevő lehet.
Megdöntötte a kötélmászás világrekordját egy francia nő Párizsban, miután felmászott az Eiffel-torony 110 méteres magasságban található második emeletére.
Jelentősen megerősítették a biztonsági intézkedéseket Párizsban a Paris Saint-Germain - FC Barcelona szerdai mérkőzése előtt.
Emmanuel Macron francia államfő álláspontja szerint Franciaország "nyugati és afrikai szövetségeseivel megállíthatta volna" az 1994-es ruandai népirtást, de "nem volt meg hozzá az akarata"
Az ukrán háborúról is tárgyalt Franciaországban az amerikai külügyminiszter. A francia elnök az egyik legharcosabb képviselője Ukrajna katonai támogatásának.
Mintegy négyszáz francia középiskola kapott merényletfenyegetéseket az elmúlt hetekben.
A két ország esetleges bojkottlépésének kérdése lekerült a napirendről.
A terrorfenyegetettség nagyon magas szintje megköveteli a rendkívüli óvatosság fenntartását.
Megerősítette, hogy talán „valamikor” szükség lehet a Nyugat által végrehajtott szárazföldi műveletekre Ukrajnában.
Még több fegyvert fognak beszerezni „az egész világpiacról” Ukrajna támogatására.
A franciák biztonságának az a feltétele, hogy Ukrajnában Oroszország vereséget szenvedjen.
Franciaország vállalja, hogy 2024-ben 3 milliárd euróig katonai segélyt nyújt Kijevnek.
Több mint 1400 épület és labor semmisült meg mintegy 177 létesítményben.
Ukrajna támogatása nem jótékonyság, hanem az európai polgárok életének védelme.
A Nyugatnak addig kell támogatnia Ukrajnát, amíg csak arra szükség lesz.
Jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő.
Minden olyan kezdeményezés, amely Ukrajnát az orosz agresszió visszaszorításában kívánja megerősíteni, jót tesz az egész világnak.
Franciaország fenntartja a stratégiai bizonytalanságot a kérdésben.
Elsőként Nagy-Britannia írt alá ilyen megállapodást Ukrajnával.
A NATO továbbra is "az európai biztonság gerince".
A magyar ötkarikás keret január végén nagyjából 70 kvótánál járt.
Három másik külföldi pedig megsebesült.
A francia alkotmánytanács törölte az intézkedések mintegy negyven százalékát.
Franciaország "egy orosz dezinformációs kampány célpontja".
Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász megsemmisítését tűzte ki célul.