Franciaország a közeljövőben nem tervezi katonái kiküldését Ukrajnába - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő abban az interjúban, amelyet a Právo című baloldali lapnak adott keddi hivatalos csehországi látogatása előtt Párizsban.
Emmanuel Macron azokra a nemzetközi nyilatkozatokra reagált, amelyekben európai politikusok a múlt hétfőn megtartott párizsi támogatói konferencián elhangzott szavait kommentálták.
"Nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk, de semmit sem szabad kizárni és mindent meg fogunk tenni, amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön"
- mondta egy hete újságíróknak a francia elnök.
"Egy, a katonák kiküldését firtató kérdésre válaszolva mondtam, hogy semmi sincs kizárva"
- fogalmazott a politikus az interjúban, amelyből a Novinky.cz hírportál idézett.
"Ez nem jelenti azt, hogy mérlegeljük francia egységek küldését Ukrajnába a közeljövőben, hanem azt, hogy megnyitjuk a vitát és átgondolunk mindent, amit Ukrajna támogatása érdekében megtehetünk, különösen Ukrajna területén"
- magyarázta kijelentését Emmanuel Macron.
"Másfelől mindig világosan megfogalmaztam a kereteket: nem vagyunk háborúban az orosz nemzettel, és elutasítjuk, hogy elfogadjuk a feszültség növelésének logikáját"
- mutatott rá a francia elnök.
Emmanuel Macron szerint a párizsi támogatási konferencia hasznos volt, és egyetértés volt öt olyan témában, amelyben a résztvevő országok fokozni kívánják tevékenységüket. Ezek: a kibertámadások elleni védekezés, hadifelszerelések közös gyártása Ukrajna területén, az Ukrajna elleni orosz támadás által leginkább veszélyeztetett országok védelme, Ukrajna védelmének megerősítése az ukrán-fehérorosz határon, valamint Ukrajna területének későbbi aknamentesítése.
A francia kedden néhány órás hivatalos látogatást tesz Csehországban, ahol egyebek között Petr Pavel cseh államfővel, illetve Petr Fiala miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.