Több halálos és sebesült áldozatuk van az orosz hadsereg csütörtöki rakétatámadásainak az észak-ukrajnai Szumi városában, valamint Harkiv és Csernyihiv megyében a péntek reggeli ukrán médiajelentések szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök esti videóbeszédében részvétét fejezte ki a Szumiban életüket vesztett áldozatok hozzátartozóinak. Az áldozatok száma egyelőre ismeretlen. A csütörtök délutáni támadásban egy kórház és egy iskola is károkat szenvedett.
Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója pénteken a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson azt írta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszkot ért orosz rakétatámadásban két polgári személy lelte halálát. A Csuhujiv elleni támadásnak pedig legkevesebb két sebesült áldozata van, és több épület megrongálódott, köztük egy kilencemeletes lakóépület, valamint egy szálloda.
Csernyihiv megyében legalább egy halottja van az orosz tüzérségi támadásnak – közölte Vjacseszlav Csausz, az észak-ukrajnai megye kormányzója a Telegramon.
Szinyehubov azt is közölte, hogy Harkiv megyében 57 település kötelező evakuálását rendelték el, és a lakosság kitelepítését a helyi hatóságok és önkéntesek segítségével kezdik meg.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.