Puffadást okozó szokások

Emésztési problémák sajnos olyanoknál is jelentkezhetnek, akik kifejezetten próbálnak odafigyelni az egészséges táplálkozásra. Az emésztőrendszerre nemcsak az hat, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy miként.

Hirdetés

Túl gyorsan eszünk

Ilyenkor nemcsak arra nő meg az esély, hogy túlegyük magunkat, hanem arra is, hogy hasunk látványosan felpuffadjon étkezés után. Ha túl gyorsan eszünk, nagyon sok levegőt nyelünk, ami felfúvódást okozhat, így mindig figyeljünk rá, hogy ne együnk túl gyorsan és minden falatot alaposan megrágjunk. Ehhez például az is kell, hogy semmi ne vonja el a figyelmünket étkezés közben, tehát ne olvassunk, és ne nézzünk tévét sem - írja a Házipatika.com.

Túl sok vitamint szedünk

Meglepően hangzik, de ez is árthat. Attól, hogy bizonyos vitaminokból jóval többet viszünk be a kelleténél, még nem leszünk egészségesebbek, miközben komolyan árthatunk az emésztésünknek. A B-vitamin nagy mennyiségben például hasmenést is okozhat.

Közvetlenül lefekvés előtt eszünk

Nemcsak azért érdemes kerülni a lefekvés előtti lakomázást, hogy ne szedjünk fel pluszkilókat, hanem azért is, hogy emésztésünk megfelelően tudjon működni. Ha evés után rövid idővel lefekszünk, akkor ez savfelböfögést, refluxot okozhat.

Hirdetés

Túl sok fűszeres ételt eszünk

Hogy kinek mennyi fűszeres étel fér bele az étrendjébe, a személyes toleranciától is függ. Ha túlzásba visszük az ilyenek fogyasztását, akkor ez gyomorfájást, gyomorégést és hasmenést is okozhat.

Glutén és tejtermékek fogyasztása

Ha valakinek a fentiek megemésztésével problémája van, akkor értelemszerűen kerülnie kell az ezeket tartalmazó ételeket, ha el akarja kerülni a puffadást, a hasmenést és az egyéb kellemetlen tüneteket. Ha ilyesmire gyanakszunk, két hetes megvonásos diétával tesztelhetjük le magunkat.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.