MTI

 / Közélet

Csehországot közvetlenül ugyan nem fenyegeti konfliktus, de a hadseregnek fel kell készülnie minden eshetőségre, még a legkevésbé valószínűre is - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden a dél-morvaországi Brünnben (Brno).

Hirdetés

A kormányfő Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnökének hétfőn Prágában elhangzott kijelentésére reagált, miszerint jelenleg nem lehet kizárni egy Oroszország-NATO konfliktust sem, s annak Csehország, mint az észak-atlanti szövetség tagja az első pillanattól kezdve részese lenne. Fiala szerint a cseh vezérkari főnök kijelentését annak összefüggéseiben kell értelmezni.

Petr Fiala Ingrida Simonyte litván kormányfővel Brünnben folytatott tárgyalásai után nyilatkozott újságíróknak. Elmondta: elsősorban a fehéroroszországi helyzetről, a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, valamint az Ukrajnának nyújtandó további segítségről cseréltek véleményt.

"A júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón Csehország és Litvánia egy hangon fognak beszélni"

 - szögezte le a cseh miniszterelnök. Fiala úgy vélte: miután Litvánia nagyon közel van az ukrajnai konfliktushoz, nagyon érzékenyen reagál a helyzetre, s ezért véleménye Prága számára is érdekes.

"A csúcstalálkozó helyszínének kiválasztása is azt jelzi, hogy az észak-atlanti szövetség kész a keleti szárny megerősítésére, és minden tagállam biztonsága fontos számára"

 - húzta alá a cseh kormányfő. 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.