Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva intézkedéseket foganatosít a biztonságát fenyegető veszélyek megszüntetésére, ha az Egyesült Államok és a NATO nem reagál a biztonsági garanciákkal kapcsolatos javaslataira – adta hírül az rbc.ua hírportál szombaton a RIA Novosztyi hírügynökségre hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua idéz.
A jelentés szerint Lavrov elmondta: „ha ésszerű időn belül nem érkezik konstruktív válasz, és a Nyugat folytatja agresszív irányvonalát, akkor Oroszország kénytelen lesz minden szükséges intézkedést megtenni a stratégiai egyensúly biztosítása és a biztonságunkat fenyegető elfogadhatatlan fenyegetések megszüntetése érdekében.”
Az diplomácia vezetője szerint az orosz külügyminisztérium nem fogja engedi, hogy parttalan vitákban merüljenek ki a kezdeményezései.
Megjegyezte: Oroszország számára rendkívül fontos, hogy az amerikai hadsereg vezetői részt vegyen a tárgyalásokon.
Lavrov azt is elmondta, hogy a javaslatok a Nyugattal kötött megállapodások új jogi rendszerének létrehozását és legalizálását célozzák a biztonság területén, és felvetette, hogy ennek alapján új fegyverzet-ellenőrzési megállapodások is lehetségesek.
„Természetesen nem fognak hasonlítani a régóta elavult vonatkozó szerződéshez, még azok adaptált változatában sem” – mutatott rá az orosz külügyminisztérium.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke