Oroszországban júniusig minden jelentkező megkaphatja a Covid-19 betegség elleni védőoltást

MTI

 / Közélet

Oroszországban júniusig minden jelentkező megkaphatja a Covid-19 betegség elleni védőoltást - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak.

"A fókuszban most az oroszok vakcinációja áll. Oroszország ma az egyetlen ország a világon, amelyik júniusig be tudja oltani az összes állampolgárát, aki ezt akarja. Az Egyesült Államok és Európa számára ez a határidő szeptember-október" - mondta a tisztségviselő az orosz hírügynökségek által vasárnap ismertetett nyilatkozatában.

Dmitrijev tájékoztatása szerint külföldi piacokra egyelőre kis mennyiségeket szállítanak a vakcinából. Közölte, hogy várakozásai szerint a jövő hét végére 25-re emelkedik azoknak az országoknak a száma, ahol a Szputnyik V alkalmazását engedélyezték, közölte az MTI.

A The Lancet című tekintélyes londoni orvosi folyóiratban a héten megjelent az első orosz vakcina harmadik klinikai fázisának köztes vizsgálati jelentése, amely szerint az első dózis beadása után 21 nappal 91,6 százalékos a készítmény hatékonysága és a vakcina biztonságos. Oroszországban a védőoltás önkéntes alapon történik és ingyenes.

Hirdetés

A járványhelyzet fokozatos javulásának köszönhetően az orosz felsőoktatási intézmények hétfőtől visszatérnek a rendes oktatáshoz.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 16 ezer 48-cal, 3 millió 967 ezer 281-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.

Ez a legalacsonyabb újonnan diagnosztizált esetszám október 22. óta. A napi növekmény 0,41 százalék volt, az új esetek 10,8 százaléka tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 434 ezer 410-re csökkent, míg a halálos áldozatoké 432-vel, 76 ezer 661-re, a gyógyultaké pedig 19 ezer 884-gyel, 3 millió 456 ezer 210-re emelkedett országos szinten.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 104,4 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 396 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 626 ezer 795 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.