Ivica Dacic szerb házelnök, Aleksandar Vulin belügyminiszter és Mirsaf Djerlek, az egészségügyi minisztérium államtitkára is beoltatta magát az orosz Szputnyik-V koronavírus elleni vakcinával szerdán Belgrádban - közölte a N1 szerb hírcsatorna.
A belgrádi Torlak virológiai intézetben beadott oltást követően Dacic elmondta:
azért döntöttek a vakcina felvétele mellett, hogy példát mutassanak másoknak.
A szerbiai gyógyszerügynökség (ALIMS) december 31-én engedélyezte 2400 ampullányi Szputynik-V behozatalát Szerbiába és egyben biztonságosnak minősítette azt. Ez azt jelenti, hogy a Pfizer/BioNTech oltóanyaga mellett ezzel is olthatnak az országban, közölte az MTI.
A kormány tájékoztatás szerint
összesen kétmillió Szputnyik-V vakcinát rendeltek meg, jelentős része még januárban megérkezik az országba.
A két vakcinával ezen a héten 11 ezer embert terveznek beoltani az Szerbiában.
Branislav Zeljkovic, a boszniai Szerb Köztársaság egészségügyi minisztere kedden számolt be arról, hogy az országrészbe február végéig érkezik az első szállítmány szintén az orosz vakcinából.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.