Felfüggesztette tevékenységét a Nemzetközi Vívó Szövetség orosz elnöke

MTI

 / Sport

Azonnali hatállyal felfüggesztette elnöki tevékenységét Aliser Uszmanov, a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) elnöke.

Hirdetés

Az orosz-üzbég kettős állampolgárságú üzletember a szövetség honlapján megjelentetett közleményében azzal indokolta lépését, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját követően az Európai Unió szankcióinak célpontjává vált - írja az MTI.

"Úgy gondolom, hogy a döntés igazságtalan, és a szankciókat igazoló okok hamis és rágalmazó állítások halmazából állnak, amelyek veszélyeztetik a becsületemet, a méltóságomat és az üzleti hírnevemet.

Minden jogi utat használni fogok azért, hogy megvédjem a becsületemet és a jó híremet.

Ezennel a Nemzetközi Vívó Szövetségben betöltött elnöki pozícióm gyakorlását azonnali hatállyal felfüggesztem az igazságszolgáltatás helyreállásáig" - idézte a magyar szövetség honlapja a FIE oldalán megjelent elnöki nyilatkozatot.

A 68 éves üzletember 2008 óta irányítja a vívószövetséget.

A magyar szövetség kiemelte, hogy a FIE eddig nem foglalt hivatalosan állást az orosz és fehérorosz sportolók kapcsán, ugyanakkor a pénteken kezdődő budapesti párbajtőr Grand Prix-re, illetve az athéni női kard világkupára nem neveztek az oroszok és az ukránok. A FIE korábban már közölte, hogy új helyszínt keres az eredetileg Szentpétervárra, illetve Moszkvába tervezett versenyeinek.

Múlt héten, közvetlenül azelőtt,

hogy Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, a szocsi női párbajtőr világkupát félbeszakították.

A jelenleg is zajló újvidéki kadet és junior Európa-bajnokságon az ukránok csökkentett létszámmal, de részt vesznek, az oroszok pedig kedden visszaléptek a további versenyektől, miután a hétfői csapatversenyeken nem álltak ki ellenük riválisaik.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.