Lavrov: Putyin szerint a stratégia a terv szerint halad

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy humanitárius kérdésekről tárgyalt ukrán kollégájával Antalyában, többek között arról, hogy a csapatok mit tesznek a civilek védelmében.

Hirdetés

Lavrov azzal vádolta az ukrán „nacionalistákat”, hogy civileket használnak emberi pajzsként - írja a Hirado.

A miniszter azt is elmondta, hogy megvitatták az ukrajnai humanitárius folyosókat, hozzátéve,

hogy ezeket az útvonalakat az egyes országok csapatai határozzák majd meg.

Az európai élelmiszerellátás és árstabilitás is napirenden volt – jelentette ki a jelenlévő újságíróknak.

A BBC azon kérdésére, hogy lehetséges-e tűzszünet, Lavrov úgy fogalmazott, hogy a „különleges katonai művelet” folytatódik, és Vlagyimir Putyin szerint a stratégia a terv szerint halad.

Lavrov szintén elmondta: azzal, hogy a Nyugat védelmi célú segélyt nyújt Ukrajnának, „veszélyesen viselkedik”. „Nem támadtuk meg Ukrajnát” – magyarázta, azt állítva,

hogy Oroszországot veszély fenyegeti, és meg kell védenie Donyeck és Luhanszk régiót, amelyet Ukrajnától függetlennek tekint.

A CNBC kérdésére a mariupoli kórház bombázásáról Lavrov elmondta, hogy a média nem adott kiegyensúlyozott képet a történtekről. Kiemelte, hogy az épületben nem voltak betegek, azt ukrán „radikálisok” irányították.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.