Danilov vadászgépeket és légvédelmi rendszereket követel a nyugati országoktól Ukrajnának
Danilov vadászgépeket és légvédelmi rendszereket követel a nyugati országoktól Ukrajnának
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Ha a nyugati országok nem tudják lezárni Ukrajna légterét az orosz rakéták és repülőgépek elől, akkor Ukrajna maga is meg tudja tenni, ha vadászgépeket és légvédelmi rendszereket kap – közölte Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára Facebook-oldalán kedden, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

Mint Danilov rámutatott,

Oroszország elszámította magát, az invázió kezdete után ugyanis az egész világ felsorakozott Ukrajna mögé.

„Mindenkinek köszönetet mondunk minden támogatásért, államunk védelmében tett minden megszólalásért. Köszönjük a brit, kanadai és holland barátainknak az Ukrajna Nemzetközi Támogató Csoportjának a létrehozására irányuló kezdeményezésüket” – mondta.

Hozzátette: „de most, ebben a pillanatban, ma, ebben a percben a lehető leggyakorlatibb segítségre van szükségünk, amelytől az ukrán győzelem és az függ, hogy a Nyugat ne veszítsen.

Ez pedig az ukrán légtér védelme: harci repülőgépek és légvédelmi rendszerek átadása”

Az RNBO-titkár hangsúlyozta, ettől is függ, hogy Oroszország tovább fogja-e gyilkolni az ukrán nőket és gyerekeket. „Ha a NATO nem akarja vagy nem tudja lezárni a légteret Ukrajna felett, mi magunk zárjuk le, de adjon nekünk fegyvereket, ha a fegyverei a tokjaikban vannak” – összegezte Olekszij Danilov.

Forrás