Az orosz csapatok fokozták a nyomást az ukrán védelmi állásokra a Kelet-Ukrajnában dúló heves harcok során – közölte a térség ukrán parancsnoka szombaton.
A harcok a Bahmuttól nyugatra fekvő területre összpontosultak – nyilatkozta Szerhij Szidorin az ukrán televízióban.
„Az ellenség erős veszteségeket szenved el, de állandóan újratölti friss tartalékosokkal a sorait”
– mondta a parancsnok. Az orosz támadások célja, hogy előre nyomuljanak Csasziv Jar felé.
„Éjjel-nappal folynak a harcok”
– közölte Szidorin.
Az ukrán hadsereg ellentámadásokkal próbálja megtörni az orosz offenzívát, de vissza kellett vonulnia Ivanyivszke falu mögé.
„Az ellenség jelenleg a várost próbálja megostromolni, frontálisan és az oldalakról”
– mondta Szidorin a helyzetről.
Dnyipropetrovszk, Herszon és Donyeck megyékben orosz bombázások következtében legkevesebb három polgári személy halt meg, másik három pedig megsebesült – közölték szombaton a hatóságok.
A Dnyeper ukrán kézen lévő partján fekvő Olhivkában egy 58 éves nő lett tüzérségi támadás áldozata, amelyben egy 49 éves férfi is megsebesült – közölte az ukrán belügyminisztérium.
Szintén a tárca tájékoztatása szerint egy Dnyipropetrovszk megyei települést is tüzérségi találatok értek.
A támadásban egy 16 éves fiú belehalt sebesüléseibe, 22 éves bátyját súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A Donyeck megyei Csasziv Jarban egy 46 éves férfi halt meg orosz csapásokban – közölte Vadim Filaskin megyei kormányzó. Filaskin szerint majdnem kétszáz embert, közöttük 21 gyermeket menekítettek ki a frontvonal közelében fekvő falvakból, a heves harcok térségéből.
Az orosz hadsereg februárban foglalta el Avgyijivka várost és folytatja a térségben az offenzívát.
Az ukrán légierő szombati állítása szerint tizenkét Sahíd típusú, iráni gyártmányú drónt lőtt le Donyeck, Dnyipropetrovszk és Poltava megyében az orosz erők által kilőtt tizenötből.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.