Súlyos állításokat fogalmazott meg Dmitro Lubinec ukrán ombudsman az ukrajnai mozgósítás során tapasztalható visszaélésekről. Elmondása szerint egyes esetekben akár 10-20 ezer dolláros kenőpénzt is kérhetnek a területi toborzó- és szociális támogatási központoknál (TCK), miközben Kárpátalját nevezte a mozgósítás szempontjából legproblémásabb régiónak.
Az ukrán parlament emberi jogi biztosa, Dmitro Lubinec a Novyny.Live csatornának adott interjúban azt állította, hogy az ukrajnai mozgósítás során súlyos korrupciós jelenségek tapasztalhatók, közölte az Unian.
Elmondása szerint, ha egy hadkötelest a TCK munkatársai már feltartóztattak, akár 10 ezer amerikai dollár kenőpénzt is elkérhetnek azért, hogy azonnal elengedjék. Amennyiben az érintettet már bevitték a katonai nyilvántartó központba, az összeg elérheti a 20 ezer dollárt is.
„Ez csak azért van, hogy most azonnal elengedjenek. Holnap viszont újra elfoghatják és mozgósíthatják. Az a probléma, hogy a társadalom egyik része meg tudja fizetni ezt, a másik része viszont nem, ezért harcolni megy”
– fogalmazott Lubinec.
„Mindenkit mozgósítanak”
Az ombudsman szerint a TCK-k sok esetben a létszámtervek teljesítése érdekében válogatás nélkül mozgósítanak embereket.
Példaként egy kárpátaljai esetet említett, amikor egy 59 éves férfi orvosi kezelésre érkezett a térségbe. Elmondása szerint a férfit a vasútállomás peronján a TCK munkatársai feltartóztatták, megtekintették az egészségügyi dokumentumait, majd kidobták azokat, és mozgósították.
Lubinec szerint ezt követően öt katonai alakulat is megtagadta a férfi átvételét szolgálatra. Végül jogilag egy járási TCK állományába sorolták, így hivatalosan katonának számított.
Két hete katona, még mindig civil ruhában
Az ombudsman elmondta, hogy amikor kárpátaljai képviselője felkereste az érintettet, a férfi továbbra is civil ruhát viselt, noha már két hete katonaként tartották nyilván.
„Ha valaki katona, akkor hol van az egyenruhája? Mit csinál? Ennek ellenére továbbra is próbálják elérni, hogy valamelyik katonai alakulat átvegye”
– mondta.
Kárpátalját tartja a legproblémásabb régiónak
Lubinec korábban már kijelentette: Kárpátalján a legnehezebb a mozgósítás helyzete.
Állítása szerint a megyei TCK vezetői posztjára rendszeresen 30 napra neveznek ki ideiglenes vezetőt, majd ugyanazt a személyt ismét kinevezik. Az ombudsman ezt „jogi kiskapunak” nevezte.
Hozzátette, hogy véleménye szerint Ukrajnában két olyan régió van, ahol pozitívnak tartja a mozgósítás helyzetét: Hmelnyickij és Kirovohradi megye.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke