A bűnszövetkezet összes tagját tetten érték, amikor éppen egy újabb helyi lakost raboltak el, és pénzt próbáltak kizsarolni tőle.
A toborzóközpontok vezetőinek tíz százalékát gyanúsították meg vagy ítélték el.
A leggyakoribb panaszok között szerepelt, hogy sérültek azoknak az állampolgároknak a jogai, akik a törvény szerint nem kötelezhetők katonai szolgálatra.
A mozgósításról szóló törvény reformja Ukrajnában a célvonalhoz ért.
A Legfelső Tanács emberi jogi biztosa jelentése szerint jogellenes fogva tartás, embertelen körülmények és súlyos jogsértések vannak az ungvári hadkiegészítő központban.
Ukrajnában módosítják a mozgósítási rendszert a lembergi torokmetszéses toborzótiszt-gyilkosság után
Ukrajnában a közeljövőben a mozgósítási rendszer módosítását tervezik a csütörtöki lembergi tragédia nyomán.
Egy toborzótiszt a leggazdagabb ukrán kriptovaluta-tulajdonos.
Nyakon szúrtak egy TCK-s katonát Lembergben (Lviv), a támadót jelenleg is keresik.
A parlament szerint hamarosan átalakulhat a mozgósítás rendszere Ukrajnában. Szigorítások és konfliktuscsökkentő intézkedések várhatók.
Ezek már nem elszigetelt esetek, hanem egy rendszerszintű válság bizonyítékai.
További 10 százalék toborzás útján csatlakozik.
Fegyverrel támadt egy nő a rendőröket és TCK katonákat szállító mikrobuszra Lvivben.
Meghatározták a Védelmi Minisztérium elsődleges prioritásait.
Az ukrán parlamentben vita zajlik arról, hogy erősítsék-e a mozgósítás elkerüléséért járó jogi felelősséget.
A TCK-ban tapasztalható korrupció, valamint a katonai egységek önkényes elhagyása a hadseregben.
Anélkül, hogy személyesen meg kellene jelenniük a területi toborzó központokban (TCC).
A Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságon négy magyar egyetemistát tartottak vissza, annak ellenére, hogy tanulmányaik miatt érvényes halasztással rendelkeznek.
November 1-től új rendszer lépett életbe Ukrajnában a mozgósítási halasztások kiadására és meghosszabbítására.
Október 30-án reggel Odesszában tömegverekedés alakult ki férfiak egy csoportja és a TCK munkatársai között.
Ha elítélik, akkor akár 8 év börtönbüntetésre is számíthat.
A hadkötelezettség alóli automatikus - TCK nélküli - halasztás lép életbe Ukrajnába november 1-jétől.
A megyei rendőrség nyomozói vizsgálják az incidens minden körülményét.
A kormány határozatot fogadott el a katonai szolgálatra kötelezettek automatikus katonai regisztrációjáról.
A Rezerv+ alkalmazásban a polgárok különböző státuszokat láthatnak a hadkötelezettségi nyilvántartásukkal kapcsolatban.
Akik olyan információkat terjesztettek, amelyeket a behívás elkerülésére lehetett felhasználni.
Az Ukrán Fegyveres Erők iránti bizalom továbbra is rendkívül magas.
Kibővítették azoknak a személyeknek a körét, akik hivatalosan kézbesíthetik a katonai behívókat.
A területi toborzási és szociális támogatási központokhoz (TCK) kell fordulniuk a dokumentumok teljes csomagjával.
A vádlottakat akár 6 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
Szeptembertől minden TCK-alkalmazott testkamerát fog viselni.