Július 18-án Tiszabökényben a Glória Ifjúsági és Missziós Központ adott otthont a KRISZ Tiszaháti Alapszervezete és a Tisza–Borzsa-közi Alapszervezet (TiBorKA) közös nyári ifjúsági délutánjának. Az eseményen 45 fiatal vett részt, akik Feketepatakról, Salánkról, Nagypaládról, Feketeardóból, Szőlősgyuláról és Sárosorosziból érkeztek.
A találkozó a KRISZ dicsőítő csapatának (KRISZ Band) szolgálatával kezdődött, amely Isten dicsőítésére hívta a jelenlévőket. Ezt követően Fogarasi Fruzsina, a Tiszaháti Alapszervezet elnöke tartotta meg nyitó áhítatát a 2Krónikák 20,12b alapján: „Nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk”. Az igei üzenet középpontjában a bizonytalan jövő állt. Arra irányította a fiatalok figyelmét, hogy miközben hétköznapi problémáinkkal természetes módon szakemberekhez fordulunk, terveinket és jövőnket még inkább rábízhatjuk arra az Istenre, aki a világot megalkotta és bölcsen igazgatja.
Az első igei részt Bíró Kamilla fertősalmási ifjúsági munkatárs, a Claritas együttes zongoristája tartotta. Ábrahám történetén keresztül mutatott rá arra, hogy az ismeretlen útjain is Isten vezetését kell követnünk. Arra bátorította a résztvevőket, hogy minden körülmények között merjenek elköteleződni Isten mellett, hiszen a hit próbáiban csak akkor tudunk helytállni, ha ragaszkodunk Hozzá.
Az igei részt csoportbeszélgetések követték, amelyek során a fiatalok kisebb csoportokban oszthatták meg egymással gondolataikat a jövőjükkel kapcsolatban. Beszélgettek félelmeikről, aggodalmaikról, valamint arról is, milyen szerepet tölt be az életükben Isten a bizonytalanságok közepette.
Egy rövid szünet után kezdődött a második igei blokk, amelyben Fejes-Fenyvesi Sándor, feketepataki és tiszaújhelyi lelkipásztor Péter vízen járásának története alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a viharok idején Krisztus kell legyen életünk iránytűje. Hangsúlyozta, milyen fontos hűségesen megállni a próbák között, és nem számon kérni Istent azért, hogy miért enged meg nehézségeket az életünkben, hanem bízni az Ő vezetésében.
A lelki alkalmakat hosszabb szabadidős program követte, amely lehetőséget biztosított a kötetlen beszélgetésekre, az ismerkedésre és a közösségépítésre. A résztvevők társasjátékokkal, kézműves foglalkozásokkal és különféle sporttevékenységekkel tölthették az időt.
Az együttlét újabb közös dicsőítéssel folytatódott, majd Sinkó Mirjám, a TiBorKA alapszervezet munkatársa szolgált a harmadik igei részben. A tékozló fiú példázatán keresztül mutatta be, mit jelent eltévedni, majd visszatalálni az Atyához. Kiemelte, hogy a fiú hosszú távollét után bűnbánó szívvel tért haza, bocsánatot kért, és megvallotta méltatlanságát. Az Atya azonban nem a múlt hibáira tekintett, hanem szeretettel fogadta vissza fiát, hisz már akkor megbocsátott, amikor a fia elment tőle. Ilyen a mi mennyei Atyánk is: mindig nyitott szívvel várja, hogy visszatérjünk Hozzá.
A nyári ifjúsági délután közös bográcsozással zárult. Hálás szívvel köszönjük minden résztvevőnek, hogy jelenlétével gazdagította ezt az alkalmat. Kívánjuk, hogy a múlt terheit és a jövő bizonytalanságát Krisztus elé helyezve minden fiatal megtapasztalja azt a békességet és biztonságot, amelyet egyedül Ő adhat.
Gyurkó Teodóra
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke