„Lelkem a porhoz tapad: eleveníts meg engem a Te ígéreted szerint.” (Zsolt 119, 25)
Gyermekkoromban, 1945-ben hallottam először ezt az igét. Nagy evangélizációs sorozat volt városunkban, tódultak az emberek a templomba. Mindenki vágyott valami üdítőt, vigasztalót hallani. Valamit, ami reményt ad, ami előre mutat a romokban heverő életeknek, lelkeknek. Hogy miről prédikált az evangélista? Én már nem emlékszem, de az ige bennem maradt, emlékszem rá, mert imádságommá vált. Hol vannak már azok a hosszú, poros utak, amit gyalog, mezítláb kellett járnom! Ha iskolába mentem, ha templomba – igaz, vasárnap a kezemben vittem a szandált, mert a templomban mégsem illik mezítláb lenni.
Két évvel ezelőtt egy különleges porszívót kaptam az egyik fiamtól. Ez a háztartási gép nagyon erős és hasznos, minden porszemet magába szív. Ha használom, valóban portalan a szőnyeg és a padló. Nincs por a lakásomban. S mégis, oly sokszor „lelkem a porhoz tapad”. Lent vagyok, a porban, lejjebb már nem lehetek. Megalázottan, búsan, könnyek között, reménytelenül megkeseredett szívvel. A porban, dühösen, ökölbe szorított kézzel.
Miért én? Miért nekem jutott ez a szenvedés? Miért engem ért ez a fájdalom? Miért aláztak meg engem? A porból nehéz felkelni, a porban nincs jövő, remény és újrakezdés. A por terhel, lehúz és megkötöz.
Kedves Olvasóm! Nem csak én, és nem csak te tapadsz a porhoz, nem csak a te lelked megterhelt... A zsoltárok írója, Dávid is szenvedett a porban! Ő is érezte, hogy a szennyes, poros földhöz tapadt még a lelke is…
Nem maradhatok a porban, nem lehet, hogy ott vesszen az életem! Mit tegyek? Hogyan emelkedhetek fel, egyáltalán lehet felemelkedni? Lehet! „Életem a porhoz tapad: eleveníts meg Igéddel! Ha dolgaimat elbeszélem, te meghallgatsz. Taníts meg rendelkezéseidre! Értesd meg velem utasításaid célját, hogy elmélkedjem csodáidon! Nem tudok aludni a bánat miatt. Erősíts meg engem Igéddel!” (Zsolt 119, 25–28)
Így imádkozott, esedezett Dávid. Így kell imádkoznom nekem is, neked is. Istenem, nincs erőm, lent vagyok, nagyon mélyen. Emelj fel innen, kérlek, újíts meg, eleveníts meg engem is. Figyelj rám, hallgasd meg kérésemet, panaszomat, nyögésemet. Fordítsd felém orcádat és lásd meg, hogy mily nyomorult, megterhelt, szennyes, poros vagyok!
Mit kell tennem, hogy megváltozzon életem? Taníts meg, kérlek, add értenem, megtanulnom a te parancsaidat, rendeleteidet, törvényedet. Értesd meg velem, hogy mi a célod életemmel! Van még értelme, célja az életemnek?
Isten nem akar a porban látni, az Ő célja, hogy közel legyünk hozzá, szívéhez. Igen, célja van az Istennek veled, életeddel, kedves Olvasóm! Most nem látod és nem értheted, mert közelebb vagy a porhoz, a szennyhez, a földhöz, kínodhoz, sebeidhez, mint a fényhez, Isten világosságához. Nincs erőd, és még az álom is kerül, még éjjel sem tudsz pihenni, ellazulni, álmodni. Fényre, látásra, erőre van szükséged, szükségem.
Magunktól nem tudunk felemelkedni, lábraállni! Itt a földön, a porban minden szürke, reménytelen és végzetesnek látszik. Pedig, egy szelíd tekintet keres téged, kéz nyúl utánad, egy szív dobog érted, értem. Csak egy kicsit emeld fel tekintetedet, vedd észre, hogy az Úr keres! Közel van hozzád. Engedd, hogy felemeljen! Ne titltakozz, ne mondd, hogy már mindennek vége, nem érdemes, a régiek elmúltak, visszahozhatatlanul! Kiálts, vagy sóhajtsd: „Erősíts meg engem a Te beszédeddel, szavaddal, Igéddel, Szentlelkeddel!”
Isten a szabadításnak Istene. Ő felemelni akar, értelmet és célt tartogat a számodra.
Meddig kell a porhoz tapadva élnem?… A válasz könnyű és egyszerű: csak addig, amíg nem fogadod el az Úr segítő, felemelő kézét. Az ige, Isten élő szava, beszéde tanácsol, vigasztal, megerősít. Fogadd el és élj az igével!
Sokszor észrevettem, hogy aki a szeméttel dolgozik, bepiszkolódik, aki lefelé néz, nem látja a fényt, a napot, a sok-sok szépet. Igen, van ilyen állapot, hogy nehéz felemelkedni, fáj a fénybe nézni.
Isten senkit nem taszít a porba. Kegyelmesen lehajol a szenvedőkhöz, az elesettekhez. Lehajolt a földre, a porba azért, hogy felemeljen, megtisztítson és értelmes, céltudatos élettel ajándékozzon meg. Egyetlen szülő sem szeretné, ha gyermeke egy életen át a porban ülne, vagy hemperegne... Megtörténik, hogy a gyermek elesik, sáros, poros lesz. De nem hagyjuk ott, felemeljük, megmossuk és tiszta ruhába öltöztetjük. Miért? Mert szeretjük, mert ő a miénk, a gyermekünk, akkor is, amikor poros, sáros…
Isten alkotott, formált, értelemmel megajándékozott. Neki volt és van terve a te életeddel, és az én életemmel is. Ő nem adja fel a tervét, nem változik meg szeretete és törődése irányodban azért, mert most a „porhoz tapadsz”. Engedd, hogy felemeljen. Értelmet, célt találsz benne, és eltűnik életed szürkesége, ha az Ő beszéde és igéje lesz életed vezérfonala.
A rossz kedv, a hangulat vagy az indulat oly hamar úrrá lesz életem felett, ha nem vigyázok. Lelkem a porhoz tapad, és nem látlak Téged, Istenem. Bocsáss meg kérlek! Taníts igéddel, vezess Lelkeddel, hogy el ne essek! Köszönöm, hogy örömnek és hálaadásnak lelkét is Te adod. Tölts be magaddal, Uram. Vágyom örömmel járni életutamat, Veled, Megváltóm. Ámen
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
