Ukrajnában a rendőrök őrizetbe vettek egy 48 éves, korábban elítélt vinnyicai lakost, akit egy 12 éves kislány megerőszakolásával gyanúsítanak.
Az áldozat édesanyja tett feljelentést a rendőrségen - írja a Korrespondent.net hírportál a Vinnyica Megyei Rendőrség sajtószolgálata nyomán.
Az előzetes adatok szerint, az ittas férfi a lánnyal a falu egyik üres utcájában találkozott, amikor a gyermek az üzletből tartott hazafelé. Bántalmazással fenyegetőzve berángatta a gyereket egy elhagyott házba és megerőszakolta.
Hazatérve a kislány elmondta a történteket az anyjának.
A rendőrség nyomozói a bűncselekmény helyszínén lefoglalták a bizonyítékokat, amelyek a bűncselekményre utalnak.
A támadó most előzetes letartóztatásba van. Tettéért akár 15 év börtönt is kaphat.
Korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt indítottak eljárást ellene.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.