Augusztus 8–9. között megrendezésre került a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett MunKaland-járattal egybekötött vízitúra. Tizennégy család indult útnak Beregszászból Viskre, összesen 39 fő 11 településről. Rendhagyóan a két program most egy összevont eseménnyé fonódott, így a résztvevők kétnapos kiránduláson vehettek részt.
A résztvevőket a Viski Zöld Falusi Turizmus elnöke, Ötvös Ida néni fogadta, bőséges vendéglátással és szállással: egyes családok a Fodor Sándor házban, mások viski magyar családok otthonaiban kaptak helyet, ami remek alkalmat adott az ismerkedésre és baráti kapcsolatok építésére.
Az első nap a „munkaland” jegyében kezdődött. A program részeként lehetőség nyílt meglátogatni a helyi magyar tulajdonú ásványvízüzemet, ahol Szup Zsolt nagycsaládos tag vezette végig a kirándulókat. A családok megismerkedhettek a palackozás teljes folyamatával: láthatták, hogyan töltik meg a palackokat, helyezik fel a címkéket, rakják sorokba a kész termékeket, és miként kerülnek ezek a piacra.
A délután a pihenésről szólt: a családok a Tulipán Élményfürdőben kapcsolódtak ki, ahol a gyerekek csúszdázhattak, a felnőttek pedig számos pihentető medence közül válogathattak. A fürdő családias hangulata tökéletes keretet adott a kötetlen együttlétnek.
A nap zárásaként a tájházban közös vacsora várta a társaságot, majd előzenés táncos est következett, ahol kicsik és nagyok egyaránt jókedvvel kapcsolódtak be a mulatságba.
A második napon a Tiszán evezve a résztvevők együtt fedezték fel kanyargós, élővilágban gazdag folyónkat. A vízitúra nemcsak sportélményt nyújtott, hanem újabb lehetőséget is adott a közösségi élmények megélésére.
A hétvége végére a családok élményekkel, új barátságokkal és kellő fáradsággal, némi izomlázzal tértek haza. A program célja a kárpátaljai magyar közösség összetartásának erősítése, hagyományőrzés és a pihenés lehetőségének nyújtása volt a rohanó hétköznapokban.
Köszönjük a szívélyes vendéglátást Ötvös Ida néninek, Takács Zsuzsannának a kirándulások lebonyolítását. Továbbá köszönjük a programfelelősök, Tarpai József és Szilágyiné Tóth Gabriella lelkes munkáját. A program a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.
Tarpai Julianna és Tarpai Mária résztvevők
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.