Évkezdő a Nagyberegi Tájházban - Farsang: alakoskodás, párválasztás
Évkezdő a Nagyberegi Tájházban - Farsang: alakoskodás, párválasztás
 / Kultúra

Évkezdő foglalkozást tartottak a Nagyberegi Tájház munkatársai. Ezúttal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézménynek óvodapedagógus szakos hallgatói ismerkedtek a tájház több mint száz esztendő épületében kiállított tárgyakkal, azzal, hogy paraszti eleink miként élték meg mindennapjaikat, hogyan szervezték meg ünnepeiket. 

A földműves ősök a paraszti gazdálkodás ritmusához igazították a jeles napokat, s ebben a farsang az esztendőnek mindenképpen az egyik vidám, felszabadult időszaka volt. Amit különösen izgalmassá tett, hogy egybeesett a párválasztással, hangsúlyozta Gál Adél, a tájházat működtető Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet programfelelőse. Ennek megfelelően mindenütt farsangi bálokat rendeztek. Vidékünkön a vízkereszt utáni időszakban még tartottak a disznóvágások, így estefelé a maskarások – az arcukat függönydarabbal eltakaró falubeliek – felkeresték az illető gazda házát, hogy jókívánságaik fejében hurkával, kolbásszal és némi itallal kínálják meg őket. Megtudtuk, hogy a farsangi jelmezek igencsak sokfélék – ezen a tájon leginkább elterjedt a cigányasszony, a huszár, a fiatal lány és a legény, illetve számos állat, a gólya a farkas, a medve figurája volt a leginkább népszerű. A beregi és az ugocsai Tiszaháton legfőképp a medvének volt kultusza: az idősek emlékében még elevenen él a medvetáncoltatás hagyománya, ami kétségkívül egy igazi vidám alkalom. A farsanghoz kapcsolódó különböző népdalokat énekelve az óvodapedagógus hallgatók egy felszabadult játék keretében a medvetáncoltatás hagyományát elevenítették fel. Majd fakanál, fapálcika és mindenféle szövetanyag felhasználásával a hallgatók hozzál áttak a rongybabák – szüleink, nagyszüleink kedvenc játékai – elkészítéséhez. Elhangzott: ezek a mai gyerekek számára is ugyanolyan kedvesek. 

Évkezdő a Nagyberegi Tájházban - Farsang: alakoskodás, párválasztás
Évkezdő a Nagyberegi Tájházban - Farsang: alakoskodás, párválasztás

A falusi közösségi élet szigorú rendjéhez tartozott a párválasztás, a családalapítás: minden lánynak idejében férjhez kellett mennie. Ha ez valamilyen okból nem sikerült, akkor a pártában maradt leányzót kikongózták, méghozzá így: „Húshagyó, húshagyó, itt maradt az eladó”.

Kokas Erzsébet tanárnő az alkalom vége felé beszámolt a farsangi ünnephez kötődő még egy szép szokásról, nevezetesen arról, hogy a leány ilyenkor a számára szimpatikus fiúnak egy aranyporral megszórt rozmaringot készített és adott át. Cserébe a legény a bálban őt kérte fel először.

Nemcsak a munkaasztaloknál, hanem a konyhában is nagy sürgés-forgás volt tapasztalható ezen a délelőttön: Olasz Piroska, a tájház gazdaasszonya irányításával dagasztották, sütötték az ünnep egyik jellegzetes ételét, a farsangi fánkot, amely aztán az alkalom végén egy szálig elfogyott. 

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.