Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napja a Nagyberegi Tájházban - A múlt nyomában, a jelen örömével

Szent György havának friss tavaszi levegője, népzene hangjai és gyermekkacaj töltötte meg április 22-én a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napját. Az esemény nem csupán egy program volt a sok közül: valódi időutazás, amelyben a múlt nemcsak megidéződött, hanem életre is kelt.

A Salánkról, Verbőcről, Mezőváriból, Beregszászból és Nagyberegről érkezett közel száz résztvevőt már az udvaron hangulatos népzene fogadta, majd a Tulipán Tanoda – Magyar Népművészeti Iskola verbőci növendékeinek előadása nyitotta meg a programot. A fiatalok tánca és muzsikája mintegy hidat vert múlt és jelen között, megmutatva: a hagyomány nem poros emlék, hanem élő, lüktető valóság.

A megnyitón Gál Adél, a tájház koordinátora elmondta: a program ahhoz a Kárpát-medencei kezdeményezéshez kapcsolódik, amelyet a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége indított el 2013-ban, s amelyhez Kárpátaljáról egyedüliként csatlakoztak. A hagyományokhoz híven a rendezvényt minden évben Szent György napjához közel eső hétvégén tartják, amely a magyar néphagyományban a jószágok kihajtásának, valamint a pásztorok és béresek szegődtetésének jeles napját jelentette. „Fontos számunkra, hogy élő tájházként működjünk, hogy a gyerekek ne csak halljanak a múltról, hanem át is élhessék azt. Éppen ezért programjainkat mindig tematikusan szervezzük, így idén a pásztorélet áll a középpontban” - mondta.

Molnár Krisztina, a Fodó Sándor Kulturális Központ vezetője, a Pro Cultura Subcarpathica munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a hagyományok továbbadása csak akkor lehet hiteles, ha az élménnyé válik. „Arra törekszünk, hogy a népi kultúra ne csupán tananyag legyen, hanem kézzel fogható, átélhető valóság. A tájház kiváló helyszíne ennek, hiszen itt a gyerekek nemcsak néznek, hanem alkotnak, játszanak és közben tanulnak."

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja beszédében a hely szimbolikus erejét emelte ki: ez a tájház nem csupán egy kiállítótér, hanem egy élő közösségi tér, „múltunk dobogó szíve”, amit a szervezők élettel töltenek meg, mondta. Azt hirdeti, hogy bár változnak az idők, az alapjaink szilárdak. Itt, Nagyberegen a hagyomány nem múlt idő, hanem jelen idejű valóság.

A Nagyberegi Tájház valóban „élő tájház”: falai között nem vitrinek mögé zárt tárgyak mesélnek, hanem emberek, mozdulatok, ízek és hangok. A résztvevők kiscsoportokban járhatták végig a berendezett szobákat, betekintést nyerve a régi paraszti élet mindennapjaiba. Az udvaron népi játékok várták a fiatalokat, és sétát tehettek a Szikura József Botanikus Kertben is. A kézműves foglalkozásokon – a pásztorkultúra tematikájához illeszkedve – Gogola Évával a gyapjúfeldolgozás, Markó Veronikával a vesszőfonás, Kepics Andreával pedig a bőrművesség rejtelmeibe nyerhettek betekintést, miközben a verbőci fiatalok vezette táncházban mindenki megtapasztalta a közös tánc örömét.

A Nagyberegi Tájház munkatársai külön figyelmet fordítanak a népi gasztronómia megismertetésére is, hiszen a hagyományok ízei éppúgy részei örökségünknek, mint a tárgyak vagy a dallamok. A tájház kemencéje ezúttal is melegséget és otthonosságot árasztott: benne Olasz Piroska, a tájház gazdaasszonya készítette el a frissen sült hagymás-szalonnás kenyérlángost, amelynek illata messziről hívogatta a vendégeket. S arról is meggyőződtünk, hogy a közösen elfogyasztott falatok nemcsak jóllakatnak, hanem közösséget is teremtenek – akárcsak egykor a falusi portákon.

Ez a nap túlmutatott egy egyszerű rendezvényen. A Nagyberegi Tájház példát mutat arra, miként lehet a hagyományt nemcsak megőrizni, hanem továbbélni. Itt a fiatalok nemcsak megismerik őseik világát, hanem részévé is válnak annak: felöltik a népviseletet, kézbe veszik a régi mesterségek eszközeit, és saját élményeiken keresztül értik meg, mit jelent közösséghez tartozni.

A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Napja kárpátaljai rendezvénye ismét bebizonyította: a múlt akkor válik igazán értékké, ha jelen időben éljük meg. Nagyberegen pedig ez a jelen élő, színes és reményt adó.

Kósa Eszter