Biztos jelek, hogy nem mozgunk eleget

Tünetként feledékenység vagy székrekedés is erre utalhat.

Hirdetés

Napjainkban a mozgáshiány, illetve a mozgáshiányos életmód már-már népbetegség számít, és igencsak káros az egészségünkre. Amellett, hogy a mozgáshiány egyik nyilvánvaló fizikai jelzője lehet például a túlsúly, testünk még számos más módon is jelezheti, hogy több mozgásra lenne szüksége. Az alábbiakban ezeket a jeleket tekintjük át a brightside.me gyűjtése nyomán - írja a Házipatika.com.

A duzzadt, puffadt szemkörnyék is lehet a mozgásszegény életmód jele, mivel annak hatására a szervezetben folyadékvisszatartás alakulhat ki. A túl sok fekvés például hosszú távon szinte biztosan a szemkörnyék megduzzadását okozza. A jóga remek megoldás lehet a duzzadt szemek ellen, mivel az ászanák segítenek beindítani a keringést, de minden mozgás jót tesz, mivel a fizikai aktivitás általában véve is keringésserkentő hatású.

A gyakori székrekedés szintén bajt jelezhet. Ha sokat ülünk, akkor az elfogyasztott ételnek több időre van szüksége, hogy átjusson a bélrendszeren, és mivel ezalatt több folyadék szívódik fel belőle, a széklet szárazabb, keményebb lesz, és a belek mozgása is renyhébbé válik, mindez pedig jó eséllyel székrekedést fog eredményezni. Mindennap próbáljunk mozogni kétszer-háromszor 5-10 percet, mert néha már ez is elég, hogy ne legyen szorulásunk.

Hirdetés

Ha gyakran vagyunk feledékenyek, az szintén lehet a mozgásszegény életmód következménye. Kutatások szerint ugyanis ha túl keveset mozgunk, az változásokat okoz az agy frontális lebenyében, ahol a többi között a memóriáért felelős agyterület is található. Tudományos bizonyíték van rá, hogy a fizikai aktivitás képes frissebben tartani a memóriát.

A rendszeres mozgás abban is segít, hogy ne merevedjenek el az ízületeink, izmaink. Ha sokat fáj a térdünk, és egyáltalán nem vagyunk hajlékonyak, annak háterében állhat a rendszeres mozgás és nyújtás hiánya is.

Egyes esetekben szintén a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ha valakinél gyakori a cukoréhség, és szinte folyamatosan kívánja az édességet és az édes ízeket. A mozgás hatására endorfin termelődik a szervezetben, ami javítja a kedélyállapotot, de ha nem mozgunk, és endorfinhiányos állapotba kerülünk, akkor szervezetünk a cukrot "követelve" próbálja meg pótolni a boldogsághormonokat. Kutatások igazolják, hogy a rendszeres mozgás a depressziósok és depresszióra hajlamosak állapotán is javíthat.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.