Így vall kudarcot az ateizmus a halál árnyékában. Illusztráció. Fotó: Internet
Így vall kudarcot az ateizmus a halál árnyékában. Illusztráció. Fotó: Internet
 / Mozaik

Az ateizmus terjedésével sokan elveszítik a lelki kapaszkodót, amit a hit adhat a gyász idején. A pusztán racionális, tényszerű szemlélet nem nyújt vigaszt a veszteség óráiban, ezért egyre többen fordulnak a valláshoz, amely mély értelmet és megnyugvást kínál.

Temetkezési szokásaink jelentősen átalakultak, miközben a keresztény szertartások száma visszaesett. De ha eltűnik a vallás, mi marad helyette? Milyen vigaszt tud nyújtani az ateizmus azoknak, akik egy koporsó vagy egy urna mellett gyászolnak?

Amíg hívők az elhunyt lelkéért imádkoznak, addig az ateisták néma csendben állnak a sír körül. Nincsenek temetési énekek, szavak és rítusok. Habár a fájdalmuk őszinte, az üresség mégis bénító marad. A Die Welt beszámolója szerint talán éppen ezért fordulnak ismét egyre többen a hit felé.

A halálról és a temetkezésről nem szívesen beszélnek az emberek.  Sokan annyira félnek a jelenségtől, hogy a haldoklókat kórházakba, az időseket pedig otthonokba küldik, hogy ne kelljen szembenézniük az elmúlással. A német lap szerint azonban

nem csak félelemről van szó, hanem a keresztény hit összeomlásáról, amely évszázadokon át a társadalom szövetét tartotta össze.

A vallásoknak kidolgozott búcsúzási hagyományaik vannak, és némelyik egy évig vagy tovább is eltarthat. A hívők ezzel akaratlanul is megélik a gyász azon részeit, amelyet bármelyik pszichológus tanácsolna egy krízisben lévő embernek. Az ateizmussal viszont eltűnnek azok a szertartások, amelyek a feldolgozást segítenék.

A hit nemcsak Istenről szól, hanem arról is, hogyan nézünk szembe az elmúlással. Az ateizmus ezen a téren üres. Amikor valaki meghal, a filozófia hideg logikája és a tényszerű érvek nem nyújtanak vigaszt.

A vallások gyászrítusai évezredek alatt formálódtak, van bennük logika, pszichológia, és közösség. A gyász aktív folyamatként zajlik, imákkal és megemlékezésekkel, amelyek megtanítják, miként kell feldolgozni a fájdalmat.

Az ateizmusnak viszont nincsenek ilyen eszközei, a halál pillanatában magára hagyja az embert, ahogy a gyászolókat is. Amíg a lelkész és a pap a mennyországról, feltámadásról és megbékélésről beszél, addig az ateista búcsúztatón csak a „nincs többé” gondolat marad.

A halál, mint az ateizmus Achilles-sarka

A hit és a vallás sok fronton visszaszorult. Az ateizmus gyakran ér el sikereket olyan területeken, mint az eutanázia vagy az abortuszjog, míg a halál kérdésében rendre alulmarad.

Ahhoz viszont, hogy az ateizmus valódi alternatívát kínáljon, több kell puszta tagadásnál.  Az ateista szervezetek képviselői büszkén hangoztatják, hogy Németországban is csökkent az egyháztagok száma. A kijelentés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az emberek automatikusan ateista világnézetet vallanának.

Hiába csökken a templomba járás és a hagyományos vallásosság, az igény a túlvilági, értelmet adó dimenzióra továbbra is megmaradt. A könyvesboltok tele vannak ezoterikus irodalommal, vallási útmutatókkal, ugyanis

az ember nem bírja ki, ha nincs semmiféle transzcendens magyarázat.

A spirituálisra való igény továbbra is magas, amelyet a temetkezési szokások átalakulása is tükröz. Napjainkban egyre több az úgynevezett kegyeleti emlékerdő, ahol a hamvak egy fa gyökerei alá kerülnek. Az elhunyt így a természet körforgásának részévé válik, a gyász pedig a visszatérés és az újjászületés szimbolikáját kapja.

Az emberek nem szeretnék a halált pusztán biológiai folyamatként látni, ezért valamilyen spirituális, emberi értelmet keresnek neki.

Az ateizmusból hiányzik a szimbolikus mélység, amelyre a gyász rítusai épülhetnének. A lap szerint talán éppen ez a magyarázat arra, hogy a vallásra és a hitre való igény is növekszik, amely választ ad erre a hiányérzetre.

Franciaországtól Nagy-Britannián át az Egyesült Államokig arról érkeznek hírek, hogy a X és a Z generáció fiataljai növekvő számban járnak templomba, keresztelkednek meg és építenek új közösséget a római egyházban. Sokakat a konzervatív influenszerek is arra ösztönöznek, hogy a rend, a közösség és a hit adhat tartalmat az életnek. Ez a fordulat azonban nem vallási újjászületés, inkább a lelki éhség jele. Egy generáció, amely kevés vallásos élménnyel nőtt fel, rájött, hogy a puszta racionalitás nem elég, és nem nyújt boldogságot.

Az emberiség lassan ráébred, hogy a halálról csak akkor lehet mélyen beszélni, ha van hozzá szimbolikus és spirituális nyelvünk, amelyet egyedül a hit képes megteremteni - közölte a hirado.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.