Halálos veszély jöhet a Holdról a Földre
Halálos veszély jöhet a Holdról a Földre
 / Mozaik

Nagy veszélyt jelenthet a Hold pora az oda látogató asztronauták számára – derítette ki egy kutatás.

Hirdetés

1972-ben az Apollo 17 legénységének egyik tagja, Harrison Schmitt egy séta alkalmával véletlenül holdport hurcolt fel magával a holdkompra. Amikor belélegezte a port, erős allergiaszerű roham lett úrrá rajta: egy egész napon át tüsszögött, torka kaparni kezdett, szemei vörössé váltak és könnyeztek - írja az origo.hu.

Egészen mostanáig azt hitték, Schmitt pusztán csak allergiás volt a holdporra, ám most a NASA kutatóinak egy csoportja kiderítette, messze nem ez a helyzet, és bolygónk égi kísérője nagy veszélyt jelent az oda látogatók számára.

A GeoHealth című szakfolyóiratban közölt publikáció arról számolt be, hogy a holdpor súlyosan károsítja az emberi sejteket. A laboratóriumban előállított holdporról kimutatták, hogy iszonyatosan mérgező, és a tüdő, valamint az agy sejtjeinek 90 százalékát képes elpusztítani.

Hirdetés

Mitől veszélyes?

A holdpor nagyban különbözik attól a portól, ami a Földön található. Először is rendkívül éles. Ez annak köszönhető, hogy a Holdon nincs szél, ami a porszemeket erodálná, így azokat mélyen belélegezve az asztronauták tüdősejtjeit az éles felszínű porszemek szabályszerűen „felszeletelik".

De nem csak ez az egyetlen probléma. Mivel a Holdat nem védi a földihez hasonló atmoszféra, a napszél töltött részecskéi akadálytalanul bombázhatják a felszínt, amelynek nyomán a holdpor elektrosztatikusan feltöltődik.

Töltött állapotban a porszemcsék a holdfelszín felett lebegnek, és könnyen rátapadhatnak az űrhajósok ruháira és eszközeire.

A megtapadt részecskék a fedélzetre hurcolva könnyen az emberi szervezetbe kerülhetnek.

A Földön is előállítottak már holdport

Holdpor természetesen nem található a Földön, így a kutatóknak bolygónk anyagaiból kellett reprodukálnia a holdbéli szemcséket. A New York-i Stony Brook University munkatársai ehhez többek között vulkáni hamut, lávafolyásokból származó szemcséket, valamint laborban előállított üvegszerű anyagot használtak fel.

A holdpor-utánzatot aztán emberi tüdősejtekkel és egerek agysejtjeivel keverték össze. 

Háromféle szemcseméretet teszteltek, és kiderült, hogy mérettől függetlenül valamennyi esetben károsodtak a vizsgált sejtek.

A legpusztítóbbnak a legfinomabb szemcsék bizonyultak. Az életben maradt sejtek sem jártak jobban, bennük olyan DNS-károsodások keletkeztek, amik rák vagy más betegségek kialakulásához vezetnek.

Szükség lesz a védőpajzsra

Szerencsére a NASA már egy ideje komoly figyelmet szentel a fent ismertetett problémának. Az úgynevezett Elektrodinamikus Porpajzs (Electrodynamic Dust Shield) olyan elektromosan töltött panelekből épül fel, amelyek mind a töltött, mind a semleges részecskéket eltaszítják magukról. A technológiát már tesztelték a Nemzetközi Űrállomáson, az viszont még kérdéses, hogy az asztronauták ruháit is felvértezik-e a fejlesztéssel.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.