Nemcsak fizikailag, mentálisan is rombol a sült krumpli – idéz egy most megjelent kutatást a Futurism tudományos portál portál.
A Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent új tanulmányban egy kutatócsoport kapcsolatot talált a hasábburgonya fogyasztása és a szorongás vagy depresszió között, miután a szakértők 11 év alatt több mint 140 000 sült krumplit fogyasztó emberről gyűjtött adatokat elemeztek - írja az origo.hu.
Az adatokat – amelyek a félmillió brit egészségügyi adatait tartalmazó UK Biobank nevű adatbázisból származnak - a kínai Hangzhou kutatói vizsgálták, és megállapították, hogy a hasábburgonya fogyasztása a szorongás kockázatának 12 százalékos és a depresszió esélyének 7 százalékos növekedésével függ össze.
A kutatók szerint az állapotromlást egy sütés során keletkező vegyi anyag, az akrilamid idézte elő.
A tudósok azt írták, hogy a kemikáliának kitett zebrahalak a depresszió és a szorongás halakra jellemző tüneteit mutatták: sötét sarkokba húzódtak, tartózkodtak az akváriumuk felfedezésétől, és elzárkóztak a társas kapcsolatoktól.
Fontos hozzátenni, hogy ezek az eredmények egyelőre csak előzetesek, és további vizsgálatokra van szükség megerősítésükhöz, a kérdéssel ugyanakkor a szakértők szerint mindenképpen foglalkozni kell.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.