Váratlan felfedezést tettek az egyiptomi piramisok mélyén
Váratlan felfedezést tettek az egyiptomi piramisok mélyén
 / Mozaik

Elképzelhető, hogy az egyiptomi piramisok nem csupán az elit számára készültek: új kutatások szerint még a kemény fizikai munkát végző, alacsonyabb társadalmi státuszú emberek is örök nyughelyre találhattak ezekben a monumentális építményekben.

Hirdetés

A régészek sokáig úgy vélték, hogy az ókori Egyiptom piramisait kizárólag a gazdag és befolyásos személyek temetkezésére emelték. Egy nemrég megjelent tanulmány azonban jelentősen árnyalhatja ezt a nézetet. Friss ásatások és csontvázak részletes vizsgálata nyomán kiderült, hogy a piramisokban olyan emberek is helyet kaptak, akik életük során intenzív fizikai munkát végeztek – tehát egyáltalán nem tartoztak a társadalmi elit köreibe – írja a New York Post a New Scientist cikke alapján.

Urak és szolgák közös piramisai

A felfedezés a dél–szudáni Tombos ásatási helyszínen történt, ahol öt agyagtégla–piramist tártak fel. Ezek a sírépítmények mintegy 3500 évvel ezelőtt készültek, abban a korban, amikor Egyiptom uralma még Dél–Szudán területére is kiterjedt. A kutatócsoport – köztük Sara Schrader, a hollandiai Leideni Egyetem régészprofesszora – a maradványokon talált sérülésekből következtetett arra, hogy mennyi terhelés érhette az elhunytak csontozatát. Az eredmények alapján világosan látszott, hogy míg bizonyos elhunytak fizikailag inaktív életet élhettek, mások rendkívül nehéz fizikai munkát végeztek életük során - írja az origo.hu.

A kutatók ebből arra következtettek, hogy a piramisok a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokain álló, de valószínűleg tehetősebbeket szolgáló emberek végső nyughelyeként is szolgáltak.

Az elképzelés szerint az elit tagjai és szolgáik közösen kerülhettek a sírkamrába, feltehetőleg azért, mert úgy hitték, hogy a szolgálók a túlvilágon is folytatják majd munkájukat uraik mellett.

Bár felvetődtek olyan teóriák is, amelyek szerint a sérülések nyomait viselő csontvázak esetleg áldozatok lehettek, ezt a feltevést cáfolja, hogy az emberáldozás gyakorlata a régióban már jóval az egyiptomi uralom kezdete előtt megszűnt.


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.