Rejtélyes, titkos kamrákat rejtett a Szahuré-piramis
Rejtélyes, titkos kamrákat rejtett a Szahuré-piramis
 / Mozaik

Egy egyiptomi-német régészeti misszió több új kamrát fedezett fel a Gizától délre fekvő Abu Sir piramiskörzetben található Szahuré-piramisban. Szahuré Nebhau ókori egyiptomi uralkodó, az V. dinasztia második tagja volt, nevének jelentése „aki közel áll Réhez". Uralkodását a gazdasági és kulturális virágzás időszakaként tartják számon. Szahuré új kereskedelmi kapcsolatokat nyitott Punt földjével, és bővítette a levantei partvidékről érkező áruforgalmat.

Hirdetés

Súlyos mértékben megrongálták

Szahuré 12–13 évig regnált a Krisztus előtti 25. század elején, körülbelül Krisztus előtt 2492 és Krisztus előtt 2475 között. Úgy döntött, hogy nem követi a korábbi hagyományt, amely azt szorgalmazta, hogy uralkodóként a szakkarai és gízai királyi nekropoliszokban temessék el. Piramisát inkább Abusir-ban építtette - írja az origo.hu

Bár ez kisebb méretű, mint elődeinek a piramisai, ám Szahuré komplexumát így is több mint 10 ezer négyzetméternyi finom faragott dombormű díszítette. 

Ezek közül néhányat „páratlannak tartanak az egyiptomi művészet történetében". Nem csak kinézetre, hanem szerkezetében is lépcsős piramisról van szó, ahol a kőrétegek meredeken emelkednek és befelé dőlnek. Nem tudni, hogy öt vagy hat lépcsője volt eredetileg, viszont elkészülte után a fokokat kitöltötték és vörös gránitból kapott egyenes burkolatot. Ezzel kész állapotában a „valódi" piramisokhoz hasonlított.

Az itt használt fehér, a vörös és a fekete fontos szimbolikus színeket jelentenek az egyiptomi mitológiában.

A piramis belső kamráit a sírrablók azonban nagymértékben megrongálták az ókorban, ami eddig lehetetlenné tette a szakemberek számára az alépítmény tervének pontos rekonstrukciója. A würzburgi Julius-Maximilians-Universität (JMU) Egyiptológiai Tanszékének egyiptológusa, Dr. Mohamed Ismail Khaled által vezetett restaurálási projekt során most 

Hirdetés

új technológia használatával egy sor tárolókamrát és átjárót fedeztek fel. 

A kamrák északi és déli része súlyosan megrongálódott, az eredeti falak maradványai és a padló egyes részei azonban még mindig jól láthatók.

Gondos dokumentációt végeztek

A csapat az úgynevezett ZEB Horizon hordozható LiDAR szkennerrel végzett vizsgálatokat, 3D lézerszkenneléssel pedig részletes felméréseket készített a kiterjedt külső területek, valamint a szűk folyosók és kamrák feltérképezése érdekében.

Az egyes tárolókamrák alaprajzának és méreteinek gondos dokumentálása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsük és átláthassuk a piramis belsejét

– mondták a kutatók a HeritageDaily online tudományos portálnak. – A helyreállítás során a megőrzés és a bemutatás közötti egyensúlyra törekedtünk, hogy biztosítsuk a kamrák szerkezeti épségét, ugyanakkor hozzáférhetővé tegyük őket a jövőbeni tanulmányozás és potenciálisan a nyilvánosság számára is.

Hozzátették: a restaurálási munkálatok során sikerült feltárni az előkamra alaprajzát is, amely az idők során megrongálódott; az elpusztult falakat új támfalakkal helyettesítették.

A szakemberek szerint az előkamra keleti fala is súlyosan megsérült, így csupán az északkeleti sarok és a keleti fal mintegy harminc centimétere maradt épségben látható.

Szahuré új konstrukciót vezetett be az építkezésnél, amely az egész dinasztia idején fennmaradt.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.