Nagy a baj: veszélyes anyagot azonosítottak a palackozott vizekben
Nagy a baj: veszélyes anyagot azonosítottak a palackozott vizekben
 / Mozaik

A palackozott víz a benne lévő mikro- és nanoműanyag részecskék számát tekintve akár százszor rosszabb lehet, mint korábban gondolták - derült ki egy új tanulmányból, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban jelent meg.

Hirdetés

Egészségügyi aggályok a műanyagrészecskék miatt

Egy új technológiának köszönhetően a kutatók egy népszerű literes palackozott vízben átlagosan 240 ezer műanyag részecskét számoltak meg, ami a korábbi becslések 10–100-szorosát jelenti, és olyan lehetséges egészségügyi aggályokat vet fel, aminek alaposan utána kell járni a tudósok szerint - írja az origo.hu.

Beizhan Yan, a Columbia Egyetem professzora, a tanulmány társszerzője azt ajánlotta azoknak, akik aggódnak a palackozott vízben lévő nanoműanyagok miatt, hogy 

vegyenek fontolóra alternatívákat, mint például a csapvíz fogyasztását. 

Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a kiszáradás nagyobb veszélyt jelent a szervezetre, mint a műanyag részecskék, ezért a palackozott víz fogyasztása is fontos lehet.

Hirdetés

A mikroműanyagok mindenütt jelen vannak

A mikroműanyagok már a sarki jégsapkáktól a hegycsúcsokig minden ökoszisztémában kimutathatók, bekerülnek az élelmiszerekbe és az ivóvízbe is. A mikroműanyagok az 5 milliméternél kisebb műanyag részecskéket jelentik, míg a nanoműanyagok az egy mikrométernél – a méter egymilliomod részénél – kisebb részecskéket. A nanoműanyagok olyan aprók, hogy átjutnak az emésztőrendszeren, a tüdőn, és bekerülnek a véráramba, ahonnan a szervekbe, az agyba és a szívbe is eljutnak. A nanoműanyagok a placentán át a még meg nem született magzatok testébe is bekerülnek.

Mit okozhat a mikro- és nanoműanyag a szervezetben?

Korlátozott számú kutatás áll rendelkezésre a nanoműanyagok ökoszisztémára és emberi egészségre gyakorolt hatásairól, bár néhány korai laboratóriumi tanulmány olyan toxikus hatásokkal hozta kapcsolatba őket, mint a reprodukciós rendellenességek és gyomorproblémák.

A kutatók a palackozott vízben lévő nanorészecskék számának felméréséhez a stimulált Raman-spektroszkópia (Stimulated Raman Scattering) kémiai elemzési technikát használták, amelyet a közelmúltban talált fel a tanulmány egyik társszerzője. A mintákat két lézerrel szondázták, amelyek úgy voltak beállítva, hogy bizonyos molekulák rezonáljanak, és egy számítógépes algoritmus így meg tudta állapítani, hogy milyen részecskékről van szó.

A kutatók három vezető palackozott vízmárkát teszteltek, de megnevezni nem akarták őket, mert szerintük minden palackozott víz tartalmaz nanoműanyagokat, ezért kiemelésük nem lett volna igazságos.

A tanulmány szerint a palackozott vizekben literenként 110 ezer-370 ezer részecskét mutattak ki, és ezeknek a részecskéknek 90 százaléka volt nanoműanyag, a maradék pedig mikroműanyag.

A részecskék leginkább nylonból (poliamid műanyagból) álltak, és feltehetően a víz tisztítására való műanyag szűrőkből származtak. A második leggyakoribb részecske a PET (polietilén-tereftalát) volt, amelyből maguk a palackok készülnek, és a palack összenyomásával kerültek a vízbe. Más műanyagok akkor kerülhettek a vízbe, amikor a palack kupakját le- vagy visszacsavarták.

A kutatócsoport következő vizsgálatát a csapvíznek szenteli, amelyben szintén vannak mikroműanyagok, de korántsem olyan mennyiségben, mint a palackozott vizekben.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.