Ezt tanítják nekünk az orangutánok a beszéd evolúciójáról

Az orángutánok hihetetlen vokális képességeikkel hódítják meg a színpadot. A Warwicki Egyetem által vezetett úttörő tanulmányból kiderült, hogy ezek a csodálatos állatok nem csak egy, hanem egyszerre két külön hangot is képesek produkálni. Ez a figyelemre méltó teljesítmény az énekesmadarak komplexitását és az emberi szájdobosok lenyűgöző tehetségét is tükrözi.

Figyelemreméltó vokális jelenséget mutattak ki

Képzeljünk el egy orángutánt, amint egyszerre két különböző hangot ötvöz. Lehet, hogy ez kakofóniának hangzik, de ezeknek a tehetséges élőlényeknek mindez egyetlen nap munkája - írja az origo.hu. 

A tudósok Borneón és Szumátrán kiterjedt megfigyeléseket végeztek az orángutánok hangadásairól, és összesen 3800 órányi felvételt készítettek.

Megdöbbentőnek találták, hogy a főemlősök mindkét populációból ugyanazt a figyelemreméltó vokális jelenséget mutatták ki: egyszerre két hangot adtak ki.

Az orangutánok az emberekhez hasonlóan rendelkeznek azzal a képességgel, hogy hangos és hangtalan hangokat is létrehozzanak

– mondta Dr. Adriano Lameira, a Warwicki Egyetem pszichológia a ZME Science online tudományos portálnak. – A mi hangképzésünk az ajkakra, a nyelvre és az állkapocsra támaszkodik a mássalhangzók kialakításában, míg a gége a kilélegzett levegővel a magánhangzók hangos, nyitott hangjait állítja elő.

Hozzátette: az emberek általában nem képesek egyszerre két vagy több hangot előállítani. Ha kipróbáljuk, akkor láthatjuk, hogy ez valóban kihívást jelent. A profi beatboxerek (szájdobosok) azonban több ezer óra gyakorlás után már könnyedén képesek erre, a dobgépek ütőhangjait utánozva.

Szakemberek szerint nem lehet véletlen

De ha az emberek nem képesek veleszületetten két hangot egyszerre előállítani, akkor ez érdekes kérdéseket vet fel beatboxolási képességeink eredetével kapcsolatban. Honnan származik ez a képesség?

Szakemberek szerint a válasz talán őseink evolúciós útjában rejlik.

A PNAS Nexus folyóiratban publikált tanulmány alapján az a tény, hogy az orángutánok két különálló populációját figyelték meg, amelyek egyidejűleg adtak ki hangokat, kétségtelenül azt bizonyítja, hogy ez a képesség mélyen a biológiájukban gyökerezik.

Ezt a jelenséget nem lehet puszta véletlenként vagy tanult viselkedésként értelmezni

– magyarázta Dr. Lameira. – Ezeknek az intelligens élőlényeknek a velejárója, és új utakat nyit a vokális kommunikáció evolúciójának megértéséhez.

Borneón például a hatalmas hím orángutánok a „csámcsogás" és a „morgás" kombinációját alkalmazzák összecsapások során. Képzeljük el, ahogy egy orángután szájdobol egy területi vitában. Hasonlóképpen, 

a szumátrai nőstény orangutánok a „csókcsikorgás" és a „guruló hangok" kombinációjával figyelmeztetik a többieket a potenciális veszélyre.

Korábban a tudósok az énekesmadarakra összpontosítottak, hogy olyan fontos nyomokat gyűjtsenek, amelyek segíthetnek a beszéd evolúciójának megfejtésében. A madarak anatómiája azonban nagyon különbözik az emberétől. Most azonban, hogy a főemlős rokonainknál is sikerült meghatározni az összetett hangképzést, az orangutánok jobb kutatási lehetőséget jelenthetnek.