Titokzatos objektum jelent meg a Naprendszerben
Titokzatos objektum jelent meg a Naprendszerben
 / Mozaik

Elképzelhető, hogy újabb taggal bővül a Naprendszer égitestjeinek népes családja. A kutatók egy ígéretes jelöltet találtak a régóta feltételezett kilencedik bolygóra, amely egy eddig felfedezetlen óriásbolygó lehet a Naprendszer távoli peremvidékén. Ahogy azonban az ilyen jellegű felfedezéseknél lenni szokott, az eredményeket a tudományos közösség egy tekintélyes része szkepszissel fogadta.

Hirdetés

A Naprendszer feltételezett kilencedik bolygóját kereső csillagászok egy új, ígéretes jelöltet azonosítottak messze a Neptunuszon túl – derül ki egy frissen megjelent előzetes tanulmányból. Ha valóban létezik, ez lehet az emberiség első közvetett bizonyítéka a régóta keresett kilencedik bolygó létezésére, amely egy hatalmas, ismeretlen világ lehet, távol a Naptól. Azonban a kilencedik bolygó létezése továbbra is vitatott, és ezen talán még a most közölt eredmények sem változtatnak - írja az origo.hu.

A kilencedik bolygó keresése: újabb gyanús nyomokat azonosítottak

A kutatók archív műholdas adatok elemzése közben bukkantak rá az új jelöltre. Tulajdonképpen egy érdekesen mozgó pontot szúrtak ki az infravörös felvételeken, ami egy távolabbi óriásbolygó jelenlétére utalhat.

Nagyon izgatott lettem, amikor megláttam. Ez a megfigyelés rendkívül motiváló a számunkra

– idézte fel a felfedezés pillanatát Terry Phan, a tajvani National Tsing Hua University csillagászhallgatója, a tanulmány vezető szerzője a Science magazinnak adott nyilatkozatában.

Phan és kollégái április 24-én tették közzé eredményeiket az arXiv nevű oldalon, ahol rendszerint előzetes, szakmai lektorálásra váró tanulmányokat publikálnak. A publikációt már elfogadták a Publications of the Astronomical Society of Australia szaklapban, ám a szakértők egyelőre fenntartásokkal kezelik az abban ismertetett eredményeket.

A kilenc bolygó létezését javasló tudós kétkedve fogadta az eredményeket

Mike Brown, a Caltech kutatója, aki 2016-ban elsőként javasolta a kilencedik bolygó létezését, szintén szkeptikus. Brown, aki nem vett részt a kutatásban, kiszámolta az infravörös jel útvonalát, és megállapította, hogy az objektum pályája mintegy 120°-os szöget zár be a Naprendszer síkjával. Ez lényegesen nagyobb, mint a kilencedik bolygó feltételezett 15–20°-os dőlésszöge, ráadásul az objektum pályája ellentétes irányban halad, mint a Naprendszer ismert bolygóinak többsége.

„Ez még nem jelenti azt, hogy nincs ott, de biztos, hogy nem a kilencedik bolygóról van szó” – fogalmazott Brown a Science-nek.

Nem hiszem, hogy ez az objektum megmagyarázná azokat a jelenségeket, amelyeket mi a kilencedik bolygónak tulajdonítunk.

Miért sejtik, hogy óriásbolygó rejtőzködik a Naprendszerben?

A feltételezett kilencedik bolygó létezése egyes kutatók szerint magyarázat lehet a Kuiper-öv távoli objektumainak különös pályáira, bár vannak olyanok is, akik szerint ezekért nem feltétlenül egy új bolygó a felelős. A tudományos közösség így továbbra is közvetlen bizonyítékra vár.

Ha valóban létezik, a kilencedik bolygó a Földnél jóval nagyobb, és extrém távoli pályán, több milliárd kilométerre keringhet a Naptól. Ez az óriási távolság teszi szinte lehetetlenné a közvetlen megfigyelését, és emiatt is rendkívül nehéz egyértelműen bizonyítani vagy cáfolni a létezését.

A mostani tanulmány szerzői két, már leállított műhold –

  • az 1983-ban felbocsátott Infrared Astronomical Satellite (IRAS)
  • és a 2006–2011 között működő AKARI

– archív adataiban keresgélték a kilencedik bolygó nyomait. Olyan, Nap körüli pályán haladó, lassan mozgó objektumokat vizsgáltak, amelyek egy óriásbolygó létezésére utaltak.

Az ismert objektumok kizárása után egy rövid jelöltlistát állítottak össze, amelyből végül egy ígéretes pontot választottak ki. Ez a pont mindkét műhold adataiban azonos színű és fényességű volt, ami azt sugallja, hogy ugyanarról az objektumról lehet szó. A pontos pálya feltérképezéséhez viszont további megfigyelésekre van szükség – hangsúlyozzák a kutatók.

Valami nem stimmel

Brown a Science című lapnak elmondta: ha az infravörös tartományban észlelt jel valóban egy bolygót jelez, akkor az általa végzett számítások szerint ez a bolygó nem létezhetne egyidejűleg a korábban feltételezett kilencedik bolygóval, mert pályáik kölcsönösen instabillá tennék egymást.

Ezért az új jel akár egy teljesen más, eddig ismeretlen planétára is utalhat, amely megkérdőjelezheti a kilencedik bolygó létezésének elméletét.

A kilencedik bolygó kérdése tehát valószínűleg vitatott marad egy ideig. Az áttörés talán már idén bekövetkezhet, ugyanis a Chilében épülő Vera C. Rubin Obszervatórium még 2025-ben megkezdi működését. Az új obszervatórium a világ legnagyobb digitális kamerájával lesz felszerelve, amely minden eddiginél mélyebben pillanthat az űrbe. A csillagászok bíznak benne, hogy hamarosan végre megfejthetik a tudományterület egyik legérdekesebb rejtélyét.


 


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.