Garfield, a Csizmás Kandúr vagy épp a Macskarisztokraták Toulouse-a – nem csupán ikonikus karakterük teszik őket naggyá, hanem a gyönyörű, vörös bundájuk is. Most végre tudományosan is választ kaptunk arra az évtizedes rejtélyre, hogy miért vörös egyes macskák bundája.
Két nemzetközi kutatócsoport – a japán Kjúsúi Egyetem és az amerikai Stanford Egyetem tudósai – megfejtette, milyen genetikai eltérés áll a vörös macskák bundájának színe mögött, a felfedezésükkel pedig több évtizedes rejtély oldódott meg – írja BBC.
A kutatócsoport felfedezte, hogy a vörös bunda kialakulásáért a DNS egy részében kialakuló szakaszhiány a felelős, ami miatt a szőr, a szem és a bőr színét adó sejtek világosabb pigmentet termelnek - írja az origo.hu.
A vörös bunda genetikai, több évtizedes rejtélye
Azt már régóta tudjuk, hogy a vörös bunda genetikailag öröklődik, azt azonban eddig nem tudták pontosan meghatározni, hogy milyen gén okozza a vörös bunda színének megjelenését.
A kutatók megállapították, hogy az ARHGAP36 nevű gén működik másként a vörös macskáknál. Ez a gén aktívabb, mivel hiányzik belőle egy rövid DNS-szakasz. Ez a kis hiány pedig elegendő ahhoz, hogy a pigmentet termelő sejtek világosabb színt hozzanak létre, így alakul ki a jellegzetes vöröses árnyalat.
Érdekesség, hogy a vörös bundájú macskák nagy része hím. Ennek az az oka, hogy a pigmenttermelésért felelős gén az X kromoszómán található. A kandúroknak csak egy X kromoszómájuk van, így náluk már egy DNS-hiány is elég a vörös bunda kialakulásához. Ezzel szemben a nőstény macskák két X kromoszómával rendelkeznek, ezért náluk ritkábban fordul elő, hogy mindkét példányban hiányzik ugyanaz a DNS-szakasz.
„A vörös és fekete foltok kialakulása annak köszönhető, hogy a fejlődés korai szakaszában a sejtek véletlenszerűen kikapcsolják az egyik X kromoszómát” – magyarázta Hiroyuki Sasaki professzor, a kutatás vezetője. „Ahogy a sejtek osztódnak, különböző színgének aktiválódnak, így alakulnak ki a jellegzetes mintázatok” – tette hozzá.
Sok gazdi úgy véli, hogy a szőr színe összefügg a macskák személyiségével is. Ez ugyan tudományosan még nem bizonyított, de a vörös bunda kialakulását vizsgáló kutatócsoport szerint izgalmas kutatási projekt lehet a jövőre nézve.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.