Eltitkolt részletek derültek ki Jézus haláláról és feltámadásáról
Eltitkolt részletek derültek ki Jézus haláláról és feltámadásáról
 / Mozaik

Bár Nikodémosz evangéliuma az Egyház által nem elfogadott, úgynevezett újszövetségi apokrif iratok közé tartozik, mégis érdekes történeteket mesél Jézus kereszthaláláról, feltámadásáról és pokolraszállásáról. Jézus halála az egyik legismertebb bibliai esemény – de vajon adhat-e a szöveg új információkat róla?

Hirdetés

Nikodémosz evangéliuma részletesen elmeséli Jézus utolsó óráit, a keresztre feszítés drámai pillanatait és Longinus százados szerepét. A hagyomány szerint Longinus a Szent Lándzsa segítségével átszúrta Jézus oldalát, amiből vér és víz fakadt, és ez csodás módon visszaadta a katona látását. A szöveg azt is megörökíti, hogy Jézus halála után bekövetkezett a pokolraszállás – az alvilágba való alászállás –, majd következett a feltámadás, amely a keresztény hit alapköve – írja a Daily Star.

Jézus halála: miért maradt ki a Bibliából ez a rész?

Az apokrif evangélium több okból sem került be az Újszövetség kánonjába.

Ismeretlen szerzője miatt már a korai egyház is óvatos volt vele, és Poncius Pilátus szerepeltetése, valamint bizonyos történeti pontatlanságai miatt sok teológus megkérdőjelezte a hitelességét - írja az origo.hu.

Hirdetés

A hagyomány azonban megőrizte Longinus alakját, és a Szent Lándzsa legendája a mai napig él. A lándzsát, amely átszúrta Jézus oldalát, Európa-szerte több helyen ereklyeként tisztelik. A Vatikán Szent Péter-bazilikájában ma is látható Bernini monumentális szobra, amely Longinust ábrázolja, amint felismeri:

Jézus „valóban Isten Fia” volt.

Az apokrif szöveg talán legérdekesebb része: Jézus pokolraszállása

Nikodémosz evangéliuma részletesebben bemutatja a Biblia egyik legtitokzatosabb eseményét, Jézus pokolraszállását, amely az Újszövetségben csak röviden kerül említésre.

Eszerint éjfélkor vakító fényesség töltötte be az alvilágot, ahol Hádész és a Sátán kétségbeesetten tanakodott, mit tegyenek Jézus érkezésével. A Sátán elfogatást sürgetett, de Hádész attól tartott, hogy Jézus minden halottat feltámaszt. Amikor a pokol kapuit bezárták, Jézus szavára azok ledőltek, ő pedig megkötözte és átadta a Sátánt az angyaloknak, mondván:

Tartsátok fogva második eljövetelemig.”

A történet szerint Jézus ekkor feltámasztotta az ószövetségi igazakat, köztük Ádámot, Évát, a pátriárkákat és prófétákat, majd felvitte őket a Paradicsomba. Ott találkoztak Hénokhallal, Illéssel és a jobb latorral, akinek Jézus még a kereszten ígérte meg az üdvösséget. A megváltott lelkek mindnyájan magasztalták az Urat – írja egy korábbi cikkében a Magyar Nemzet.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.