Talán mégsem a jégkorszakban keletkeztek ezek a rejtélyes lábnyomok

Az eddigi tudományos álláspont az Új-Mexikó-i Otero-tó medencéjében talált, jól megőrzött lábnyomokat az utolsó jégkorszak idejére datálta, amelyek körülbelül 23-21 ezer évvel ezelőtt keletkeztek. Egy új tanulmány szerint a lábnyomok azonban több ezer évvel később keletkezhettek.

Megkérdőjelezték a keletkezés pontos dátumát

A lábnyomokat egy ősi tómederben találták meg, óriási lajhárok és mamutok maradványai mellett, amelyek a korábbi tanulmányok szerint „a legkorábbi egyértelmű bizonyítéka az emberi letelepedésnek az amerikai kontinensen" az utolsó jégkorszak csúcspontján, amit az utolsó gleccsermaximum néven is ismerünk.A DRI, a Kansas State University, a University of Nevada, a Reno és az Oregon State University tudósai által végzett új kutatások most vitatják az eredeti tanulmányt, és azt állítják, hogy a lábnyomok több ezer évvel később keletkezhettek, mint azt eredetileg állították - írja az origo.hu.

Elolvastam az eredeti tanulmányt a White Sands-i emberi lábnyomokról, és nem csak az döbbentett meg, hogy a lábnyomok milyen hatalmas méretűek, hanem, hogy mennyire fontos lenne a keletkezésük pontos dátuma – mondta Charles Oviatt, a Kansasi Állami Egyetem geológia emeritus professzora és az új tanulmány egyik szerzője a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Lehetséges problémákat láttam a korábban közölt dátumok tudományos magyarázataival kapcsolatban.

A régészek és történészek számos módszert alkalmaznak a történelmi események időpontjának meghatározására. E módszerek alapján úgy tűnik, hogy az emberiség észak-amerikai gyarmatosításának legkorábbi ismert dátumai 14-16 ezer évvel ezelőttre tehetők.

Szénizotópokat vizsgáltak

Az emberi kövületekből származó ősi DNS tanulmányozása és a genetikai változás sebességének (egyfajta DNS-t használó molekuláris óra) felhasználásával a paleogenetikusok azt feltételezik, hogy Amerika délnyugati területét a legkorábban 20 ezer évvel ezelőtt foglalhatták el.
Ha az ősi lábnyomok régebbiek, az megkérdőjelezi a genetikai modellek használatát és integritását – írják a Cambridge University Press tudományos szaklapban publikált tanulmány szerzői, de az állítások megerősítéséhez komolyabb bizonyítékokra van szükség. – Lehetséges, hogy egy új-mexikói tó medencéjének egyetlen helyszínén végzett vizsgálat életkori szempontból érvényes, és számos más területre vonatkozó korbecslés érvénytelen.

A vita középpontjában apró magvak állnak, amelyek segítségével a lábnyomokat radiokarbonos kormeghatározási módszerekkel datálhatják, amelyek során a kutatók a légkörből származó szén egy izotópját vizsgálják, amelyet a növények fotoszintézis útján szívnak fel.

Ezek az idő múlásával állandó sebességgel bomlanak, és a légkörben lévő szénizotópok mennyiségét összehasonlítva a megkövesedett növényi anyagokban jelenlévő mennyiséggel összevetve meg lehet határozni a hozzávetőleges korukat.

Magvak vizsgálatával bizonyították tézisüket

A növényi magvak azonban a Ruppia cirrhosa vízinövényből származnak, amely víz alatt növekszik, ezért a fotoszintézishez szükséges szén nagy részét nem közvetlenül a légkörből, hanem a vízben oldott szénatomokból nyeri.

Bár a kutatók felismerik a problémát, de alábecsülik a növény alapvető biológiáját – mutatott rá Rhode. – Többnyire a tó vizében található szenet használja fel, de ez a legtöbb esetben azt jelenti, hogy a szén-dioxidot a kortárs légkörtől eltérő, régebbi forrásokból veszi fel.

Ez a módszer valószínűleg megváltoztatja a szénizotóp alapú korbecsléseket, mivel az eredmények sokkal régebbiek lesznek, mint maguk a növények. A szerzők ezt a hatást az azonos régióból származó, ismert korú Ruppia növényi anyag vizsgálatával bizonyították, amelyek az elemzés szerint körülbelül 7400 évesek lehetnek.A tanulmány szerint tehát ha az emberi lábnyomokból származó Ruppia magvak nagyjából 7400 évvel ezelőtt fejlődtek, akkor a lábnyomok „valós életkora" is 15 és 13 ezer év között lehet. Ez a dátum ráadásul igazodik több más, ismert korai észak-amerikai régészeti lelőhely korához.