Több mint 1200 kilométert tett meg a fiatal halászsas
Több mint 1200 kilométert tett meg a fiatal halászsas
 / Mozaik

Színes gyűrűvel jelölt halászsast figyeltek meg júniusban a Kis-Balatonon. A madarat Lettországban gyűrűzték 2022.06.28-án – tájékoztatta szerkesztőségünket a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP). A fiatal halászsas gyűrűzési helyétől 1207 kilométert tett meg a Kis-Balaton területéig, ahol a megfigyelés történt.

Hirdetés

Ahogy arra a nemzeti park szakemberei rámutattak, a nagyobb testű ragadozómadarakat elsősorban azért jelölik színes gyűrűvel is, hogy

a madár ismételt megfogása nélkül is leolvasható legyen a gyűrűn látható jelölés - írja az origo.hu

Így a madár élete során nagyobb az esélye annak, hogy akár több alkalommal, több helyszínen is leolvashatják. Kis szerencsével ehhez elegendő egy távcső, vagy egy jól sikerült fotó.

Az ilyen módon jelölt madaraktól származó adatok száma és így a módszer hatékonysága is sokkal nagyobb a korábbi, csupán alumínium gyűrűs jelölésekénél  

– magyarázta Miklós Marianna, a BFNP munkatársa. – A színes gyűrűvel jelölt madarak nagy lendületet adtak a különböző madárfajok vonulásának elemzéséhez, nem utolsósorban a védelmi stratégiájuk kialakításához.

Hozzátette: a halászsas hazánkban rendszeresen átvonuló, fokozottan védett madár. 

Halakra specializálódott, vadászat során erős karmai vannak a segítségére, melyek hegyesek, kampósak, szarutüskékkel borítottak, szorítása rendkívül erős, sok esetben egy-egy nagyobb hal is a víz alá tudja húzni az őt megragadó halászsast.

Főleg vizes élőhelyek, halastavak, folyók mentén figyelhető meg. Eredeti fészkelőhelyei az erdők, főleg fenyvesekben, fák csúcsára építi fészkét, azonban ennek hiányában oszlopokra is költhet.


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.