Ha sikerül 1,5 Celsius-fokra korlátozni a globális felmelegedést, az akár felére is csökkentheti a gleccserek jövőbeni olvadását a +2,7 Celsius-fokos forgatókönyvhöz képest. Ugyanakkor a kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a gleccserolvadás megfékezhetetlen: a világ gleccsereinek körülbelül 40 százaléka még abban az esetben is eltűnne, ha a hőmérséklet a jelenlegi szinten stabilizálódna.
Egy új nemzetközi kutatás szerint, ha a globális felmelegedés túllépi a Párizsi Klímaegyezményben meghatározott határokat, a sarkvidéken kívüli jégmezők jelentős mértékben visszahúzódhatnak. Ezzel szemben, ha sikerülne tartani az 1,5 Celsius-fokos korlátot, az érintett gleccserek legalább 54 százaléka fennmaradhatna – ami több mint kétszerese annak a mennyiségnek, amely egy 2,7 fokos forgatókönyv esetén megóvható lenne. A Science folyóiratban 2025. május 29-én megjelent tanulmány arra figyelmeztet, hogy már a jelenlegi, 1,2 Celsius-fokos felmelegedés is súlyos következményekkel járhat: a gleccserek jégtömegének csaknem 39 százaléka eltűnhet a 2020-as szinthez képest, ami önmagában több mint 10 centiméterrel emelné a tengerszintet világszerte. A gleccserolvadás hosszú távon tehát megállíthatatlan, bármit is lépünk - írja az origo.hu.
A gleccserolvadás előrejelzése
A kutatásban tíz ország huszonegy tudósa nyolc különböző modellt alkalmazva elemezte több mint 200 000, Grönlandon és Antarktiszon kívüli gleccser jégveszteségét. A szakemberek különféle globális hőmérsékleti forgatókönyveket vizsgáltak, azzal a feltételezéssel, hogy a felmelegedés mértéke évezredeken át változatlan marad.
Minden vizsgált forgatókönyv szerint a gleccserek jégtömege az első évtizedekben gyors ütemben csökken, majd a folyamat lassul, és évszázadokon át folytatódik – még akkor is, ha a hőmérséklet nem emelkedik tovább.
Ez a hosszú távú reakció azt jelzi, hogy a jégmezők még sokáig viselni fogják a jelenlegi felmelegedés hatásait, miközben fokozatosan magasabb területekre húzódnak vissza, mielőtt elérnék az új egyensúlyi állapotot.
„Tanulmányunk fő erőssége, hogy nyolc modell segítségével először tudjuk évszázadokra előre jelezni a gleccserek globális evolúcióját. A legtöbb kutatás legfeljebb 2100-ig tekint előre, ami megnehezíti a hosszú távú hatások pontos szimulálását” - mondja Harry Zekollari, a tanulmány társszerzője, aki eredetileg az ETH Zürich Geomatikai és Környezetmérnöki Karának Gleccserológiai Tanszékén kezdte a kutatást.
A 2100-ig szóló korábbi előrejelzések szerint, akármit is teszünk most, a gleccserek nagyjából 20 százaléka elolvad. Az új kutatás azonban jóval hosszabb, több évszázados időtávra tekintett előre, és azt találta, hogy ha a jelenlegi hőmérsékleti szint tartósan fennmarad, a jégveszteség ennek a kétszerese lesz.
Eredményeink szerint a gleccsertömeg körülbelül 40 százaléka menthetetlen”
– magyarázza Zekollari.
A gleccserolvadás tragikus hatásai
„A gleccserek kiválóan jelzik a klímaváltozást, mivel visszahúzódásuk szabad szemmel is jól érzékelhető. Ugyanakkor lassan reagálnak a változásokra, így jelenlegi méretük jelentősen alulreprezentálja az eddig bekövetkezett felmelegedés mértékét” – magyarázza Lilian Schuster, a tanulmány társszerzője.
A gleccserek olvadása nemcsak a tengerszint emelkedését gyorsítja fel, hanem veszélyezteti az édesvízkészleteket, fokozza az áradások és földcsuszamlások kockázatát, valamint súlyos csapást mér a rájuk épülő turizmusra is. E láncreakció-szerű következmények hosszú távon, térségeken és generációkon át is éreztetik hatásukat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.