A napkitörések nemcsak a rádiókommunikációt blokkolhatják vagy űreszközeinket és űrmisszióinkat veszélyeztethetik, hanem közvetve a földrengések kialakulásában is szerepet játszhatnak – legalábbis egy új elméleti modell szerint. A japán kutatók nem állítják, hogy a Nap közvetlenül okozza a földrengéseket, de úgy vélik, a világűrből érkező hatások bizonyos körülmények között „rásegíthetnek” a már instabil törésvonalak elmozdulására.
A földrengéseket hagyományosan a Föld belsejében zajló folyamatokkal magyarázzák: a kőzetlemezek mozgásával, a felgyülemlő feszültséggel és a kéreg repedéseinek hirtelen elcsúszásával. Egy japán kutatócsoport azonban a képet egy váratlan tényezővel bővítette: a Nap aktivitásával. A Kiotói Egyetem kutatói olyan elméleti modellt dolgoztak ki, amely azt vizsgálja, miként hathatnak a napkitörések által kiváltott ionoszféra-zavarok a földkéreg mélyebb rétegeire. Az elképzelés nem földrengés-előrejelzést ígér, hanem egy lehetséges fizikai mechanizmust vázol fel, amely összekapcsolhatja az űridőjárást és a szeizmikus folyamatokat - írja az origo.hu.
Megfigyelt anomáliák nagy földrengések előtt
Az ionoszféra – másik nevén a termoszféra – ritka anyaga elektromos töltésű részecskékből áll, a felső légkör ezen zónája teszi lehetségessé számunkra például a rádiózást.
Korábbi mérések többször kimutattak szokatlan ionoszférikus jelenségeket nagy földrengések előtt, például:
- az elektronsűrűség növekedését,
- az ionoszféra magasságának változását vagy
- bizonyos hullámjelenségek lassulását.
Ezeket eddig többnyire a földkéregben felgyülemlő feszültség következményének tekintették. Az új modell azonban kétirányú kapcsolatot feltételez: nemcsak a földi folyamatok hathatnak a légkör felső rétegeire, hanem az ionoszféra változásai is hatást gyakorolhatnak a kéregre. Fontos hangsúlyozni, hogy a kutatók nem állítanak közvetlen ok-okozati kapcsolatot a napkitörések és a földrengések között.
Új nézőpont a kutatásában
A modell szerint a földkéreg repedezett zónáiban – különösen az aktív törésvonalak mentén – rendkívül magas hőmérsékletű és nyomású víz található, akár szuperkritikus állapotban. Ezek a régiók elektromos szempontból kondenzátorként viselkedhetnek, és kapcsolatban állhatnak mind a felszínnel, mind pedig az ionoszférával. Erős naptevékenység idején az ionoszféra elektronsűrűsége megnő, és negatív töltésű réteg alakulhat ki. A kutatók szerint ez az elektromos változás erős elektromos mezőt hozhat létre a kőzetek mikroszkopikus üregeiben. Az így létrejövő elektrosztatikus nyomás elérheti azt a nagyságrendet, amely már összemérhető a földkéreg stabilitását befolyásoló árapály- vagy gravitációs hatásokkal.
Intenzív naptevékenység okozta?
A tanulmány példaként említi többek közt a 2024-es Notó-félszigeti földrengést, amely intenzív napkitörési időszakot követően történt. A kutatók szerint ez önmagában nem bizonyíték, ugyanakkor összhangban áll azzal a felvetéssel, hogy az ionoszféra zavarai hozzájárulhatnak a már kritikus állapotban lévő törésvonalak aktiválódásához. Vagyis a naptevékenység nem indítja el a földrengést, de elméletileg szerepet játszhat abban, hogy egy már „készen álló” törés mikor mozdul meg.
A földrengések új, összetettebb képe
A kutatás a plazmafizika, a légkörkutatás és a geofizika eredményeit kapcsolja össze, és arra utal, hogy a földrengések kialakulását nem feltétlenül csak a bolygó belső folyamatai határozzák meg. A jövőben a kutatók nagy felbontású műholdas ionoszféra-megfigyeléseket és részletes űridőjárási adatokat kívánnak kombinálni földi mérésekkel. Céljuk annak feltárása, hogy mikor és milyen körülmények között fejthetnek ki mérhető hatást az ionoszféra elektromos változásai a földkéregben. Az elmélet egyelőre csak számításokra épül, de új irányt jelöl ki a földrengések kutatásában: azt sugallja, hogy bolygónk és a Nap közötti kapcsolat talán közvetettebb és összetettebb, mint eddig gondoltuk - számolt be a Science Daily.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke